Iron Storm dobozolásra készen

Vágólapra másolva!
A DreamCatcher Interactive bejelentette, hogy befejeződött az Iron Storm című akciójáték fejlesztése. A játék eseményei 1964-ben zajlanak, a főhős pedig egy katona, mely a véget nem érő első világháború csatamezein bizonyítja hősiességét.
Vágólapra másolva!
Iron Stormhttp://www.dreamcatchergames.com/ironstorm/index.htmlIron Storm előzetes20020901iron.html

A DreamCatcher Interactive és a 4X Studios akciójátékában, az Iron Stormban egy alternatív múlt jelenik meg előttünk. Az első világháború nem ért véget 1918-ban, hanem még a játék időpontjában, 1964-ben is javában zajlik. A játékos által irányított főszereplő egy hadnagy, aki a szövetségesek oldalán vesz részt az összecsapásokban. A frissen elkészült, és várhatóan még október végén a boltokba kerülő játékban nemcsak első világháborús, hanem modernebb, a hatvanas években bevetett fegyverek is a rendelkezésünkre állnak. A megjelenésig hátralévő időben látogassanak el a játék oldalára.

Forrás: ORIGO