Netscape 7.0 - Múlt, jelen, jövő

Vágólapra másolva!
Talán az utolsó esélyét játssza meg a Netscape a böngésző új verziójával. A hajdan legnépszerűbb browser ma már csak árnyéka önmagának, a 6-os változat csúnya bukása után a 7-es előtt álló kérdés egyértelmű: élet vagy halál? Cikkünk a Netscape történetének összefoglalása mellett a 7-es verzió jellemzőit ismerteti.
Vágólapra másolva!

Régen volt már, amikor két nagy név uralta az internetböngészők piacát; a dinamikusan fejlődő Internet Explorer minden tekintetben elhúzott a Netscape mellett. Hosszas szöszmötölés után, a Netscape 6-os verziójától várták a csodát, hogy újra felzárkózik a rivális mellé, ám nemhogy lendített volna a böngésző szekerén, még mélyebb kátyúba rántotta azt. Funkcionálisan ugyan fejlődött, de sebességbeli problémái és nehézkesebb kezelhetősége esélytelenné tette a konkurenciával szemben. A használható, de funkcionálisan lemaradt 4-es sorozat fejlesztése ugyan nem állt le, de apróbb hibajavításokra korlátozódott, míg a 6-os verzió csinos ruhája mögött láthatólag dadogott az erőforrás. Ilyen előjelekkel várhattuk az új, 7-es verzió megjelenését.

Telepítés

Első benyomásaink kedvezőek. A telepítő alig több mint harminc megabájt, nem hízott el, mint azt az Internet Explorer tette az évek során. Három kiépítésben installálható, az átlagfelhasználó számára a Recommended (ajánlott) mód tökéletesen megfelelő. Ilyenkor még rákérdez, hogy Java motort, RealPlayer 8-at és Winamp lejátszót is telepítsen-e, de aztán teljesen egyszerűen zajlik a folyamat.

A telepítő a folyamat végén rögtön el is indítja nekünk a böngészőt - Windows XP-használók tapasztalhatják, milyen nagyszerűen simul az XP hivalkodó felületéhez az újjávarázsolt külső. Különösen a Silver sémával való összeolvadása példaértékű.

Rétegelt weboldalak és gyorskeresés

Az újdonságok listája nem különösebben hosszú, de valóban hasznos képességeket integráltak. Két olyan megoldás is bekerült, amelyeket korábban már láthattunk, ismerősek lehetnek például az Operából. Az egyik a weboldalak egyidejű kezelése, a másik pedig a Click-to-Search gyorskereső eljárás. Több weblapot most már nemcsak a korábban megszokott módon, vagyis több Netscape-ablakban lehet megnyitni. A böngészőfelület bal felső sarkában található Open A New Tab gomb segítségével egyetlen ablakban nyithatunk meg oldalakat, amelyek rétegszerűen simulnak egymásra, és a fülekre kattintva váltogathatunk köztük. Tovább is fejlesztették ezt az ötletet: ha egy élőkapocsra ajobb gombbal kattintunk, a felbukkanó menüből választhatjuk az Open Link in New Tab lehetőséget, így új rétegen, de ugyanabban az ablakban nyílik meg az élőkapocshoz kapcsolódó oldal.

A másik ismerős tulajdonság, a Click-to-Search használata során egyszerűen egérrel kijelölünk egy kifejezést a böngészőablakban, a jobb gombbal rákattintunk, majd a felbukkanó menüből kiválasztjuk a Web Search for... utasítást. Ennek hatására a böngésző a beállított keresőszervernek elküldi a kijelölt szövegrészt keresésre. Az általunk kívánt keresőszerver az oldalsó SideBar keresőszekciójában állítható be.

Gyorsindítás
Kényelmes, hamar megszokható lehetőség az új Quick launch ikon a Tálca értesítési területén. A jobb gombbal erre kattintva elérhetővé válik a Netscape csomag minden összetevője. Egyaránt megnyitható innen a böngésző, a honlaptervező, a levelező - és, ami igen érdekes, valóban fürgébben indulnak innen az alkalmazások, mint az ikonjukra kattintva.




Félszeg letöltés, remek levelezés

Úgyszintén újdonság a beépített letöltésmenedzser. Az ilyen típusú megoldások elméletileg arra volnának használhatók, hogy ne legyünk rákényszerítve letöltéseink valós idejű végrehajtására, hanem letöltési listákat állíthassunk össze, aztán az alapján kötegelve rántsuk le az adattömegeket gépünkre, mindezt anélkül, hogy ki lennénk szolgáltatva a kapcsolat bármi miatt történő megszakadásának. Nos, ez a beépített lehetőség nem sikerült igazán jól. A letöltésmenedzser ablaka leginkább csak listázza a folyamatban lévő letöltéseket és állapotukat, de hiányzik az egészből néhány alapvető funkció. Például a letöltés megszakítására majd újraindítására használható Pause és Resume funkciók csak a kis letöltőpanelről érhetők el, ám ha véletlenül becsukjuk ezeket, nem tudjuk újra megnyitni a letöltésmenedzser ablakból.

Feltétlenül említésre érdemes az újjávarázsolt levelező. Persze nem kápráztat el különleges funkciókkal, de egy átlagos felhasználó számára tökéletes. Tetszett, hogy minden postafiókhoz automatikusan külön Inbox, Trash és Send (beérkezett, törölt és elküldött üzenetek) mappákat hoz létre. HTML alapú beállítófelülete is barátságos, ami pedig végképp elképesztő: tökéletesen importál leveleket és címlistákat Outlook Express-állományokból, sőt az exportálással is sikeresen megbirkóztunk. Összeolvasztották a newsgroup- (hírcsoport-) olvasóval, többé nem telepíthető attól függetlenül.

A kompatibilitás hatalom

Letöltés: Netscape 7/szoftverbazis/internet/bongeszok/nssetupb.html

Korábban komoly problémát okozott az a jelenség is, hogy a régebbi Netscape-verziók bizonyos esetekben igen furcsán viselkedtek. Sok weboldalon produkáltak megjelenítési hibákat, még akkor is, ha ott csak olyan kódolással találkoztak, amit specifikációik szerint ismertek. Próbára tettük az új verziót, és a tesztelési folyamat során csak elvétve akadtunk kisebb hibákra. Szántszándékkal tévútra is vezettük, és az Internet Explorernek szánt oldalakkal is meg kellett birkóznia. Egy-két esetben találkoztunk kisebb grafikai elcsúszásokkal, de a korábbiaknál nagyságrendekkel jobb már a helyzet. A böngésző a szokásos webes technológiákat érti, és jól értelmezi. Többek között a CSS, JSS, Java, PHP oldalak megjelenítése sem jelentett gondot számára.

Mindent egybevetve, kellemesen csalódtunk a Netscape új (utolsó?) reménységében. A böngésző "egyben van", sebessége elfogadható, funkcionálisan felfejlődött vetélytársai mellé. Már csak az a kérdés, mindez nem túl késő-e már.