Variációk a Windows terméknévre

Vágólapra másolva!
A Microsoft ismét átkeresztelte hálózati kiszolgálókra szánt operációs rendszerét. Az ígéretekhez képest nagy csúszással megjelenő Windows Server 2003-at áprilisra ígéri a vállalat.
Vágólapra másolva!

A Microsoft új bejelentésével immár sokadik nevet viseli a vállalat megjelenésre váró szerver-operációs rendszere. A korai fejlesztési fázisban Whistler kódnéven futó alkalmazáscsomag 2001 áprilisában kapta a Windows 2002 Server nevet, a cég ugyanekkor jelentette be, hogy az ígéretekkel ellentétben a termék legkorábban 2002 elején jelenhet meg. Nem sokkal ezután, 2001 júliusában keresztelték Windows .NET Server névre az operációs rendszert, mely így már megnevezésében is szervesen illeszkedett a Microsoft .NET stratégiájába.

Már 2002 augusztusában kapott új nevet a szoftvercsomag, az időközben 2002 végére ígért szoftver ekkortól a Windows .NET Server 2003 nevet viseli. A Microsoft novemberben jelentette be az OS megjelenésének újabb csúszását.

A Microsoft legújabb bejelentése szerint a hosszas késlekedés után áprilisban valóban megjelenik a Windows Server 2003. Elemzők szerint a legújabb névváltoztatást az indokolta, hogy a vállalat ez elmúlt években nem volt képes a sokat emlegetett .NET stratégia helyes kommunikálására, így sokan nem tudtak mit kezdeni a terminológiával. Ezt a feltevést támasztja alá, hogy az átkereszteléssel egy időben más termékek nevének lehetséges változásáról is beszámolt a Microsoft.

A hálózati kiszolgálókra szánt új operációs rendszer a Windows 2000 Server-t követi a vállalat termékvonalában.