Total War- ezúttal Rómában

Vágólapra másolva!
A Creative Assembly népszerű Total War sorozatának következő epizódja az ókorba, a Római Birodalom korába kalauzolja a játékost. A program egy új motorra épül, mely akár tízezer háromdimenziós egységet is képes mozgatni egyazon időben.
Vágólapra másolva!

Az előző, Medieval című részben a Creative Assembly Total War című sorozata kilépett a középkori Japán határai közül, a fejlesztés alatt álló legújabb változatban pedig a középkort is maga mögött hagyja. A Rome: Total War, mint az címéből is kikövetkeztethető, az ókori Római Birodalom háborúit vetíti elénk. Az új játék alá egy teljesen új motort fejlesztettek a Creative szakemberei, mely akár tízezer unitot is képes egyazon időben kezelni. A római légiók mellett olyan nemzetek seregeivel találkozhatunk, mint a germénok, görögök, egyiptomiak, vagy a nagy ellenség punok.