BloodRayne

Vágólapra másolva!
A konzolosok már megint jól jártak - ők már tavaly októberben belepillanthattak Rayne ügynök, a csinos fél-vámpír hölgy kalandjaiba. Szerencsére már a PC tulajdonosoknak sem kell sokat várni, hogy ők is kipróbálják a BloodRaynet, a Terminal akciójátékát.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



Adva van tehát Rayne ügynöknő, aki, mint említettük félig vámpír. Ez nemcsak extrém külsőt ad számára, hanem számos különleges tulajdonsággal is felruházza. Ezeket a tulajdonságokat fogja felhasználni miközben szembeszáll a nácikkal a játék három fő helyszínén, Louisianában, egy argentin kikötőben, valamin egy német kastélyban.

Akik emlékeznek még a korábbi Terminal játékokra, a Nocturnera, valamint a Blair Witch Projectre, azoknak egyből ismerős lesz a program. Ez egyrészt érvényes a főhős mozgására, másrészt a grafikára is. A BloodRayneben a Nocturnehoz igen hasonlóan komor hangulatú, baljós, sötét helyszíneken kell keresztülverekednünk magunkat, melyeken legtöbb esetben még sűrű köd is dereng.

Az alapkoncepció megegyezik a legtöbb Third Person Shooterben megismerttel, vagyis át kell vágnunk magunkat az ellenségeken. Ezen felül azonban a játékba platform elemek is kerültek, ami nem meglepő, mivel hősnőnk ugyebár rendelkezik különleges képességekkel, mint például az igen magasra történő ugrás. Azért nem kell megijednünk, a játék nem megy át Princ of Persiába, és ugrálnunk sem feltétlenül kell.

Beszéltünk a ködről - szerencsére Rayne rendelkezik különleges látásmódokkal is, melyek egyikének segítségével átlát a ködön, és nemcsak átvitt értelemben. Egy másik látásmód még "ütősebb" - ennek segítségével falakon keresztül is meglátja az ellenségeket barátnőnk. Ezen felül rendelkezésünkre áll egy jóval prózaibb radar is, mely azonban nélkülözhetetlen a pontos tájékozódáshoz.