Az eredeti szereplők hangját hallhatjuk a CSI-ben

Vágólapra másolva!
A népszerű CSI: Crime Scene Investigation című televíziós sorozat eredeti szereplőinek hangjával találkozhatunk a műsor UbiSoft által kiadandó számítógépes játék-adoptációjában is.
Vágólapra másolva!

Főleg Nagy-Britanniában és a tengerentúlon aratott nagy sikert a CSI: Crime Scene Investigation című televíziós sorozat, de hazánkban is egyre többen kedvelik meg e műsort. Hogy még többen megismerkedhessenek a helyszínelők életével, arról gondoskodhat a UbiSoft által kiadandó, a sorozattal azonos című játék. A programban a sorozat szereplőivel is találkozhatunk, akik az eredeti színészek hangján szólalnak meg. A játékos természetesen szintén egy helyszínelőt alakít, kinek a csoport többi tagjával egyetemben meg kell vizsgálni a bűntények helyszínét, analizálni az ott talált bizonyítékokat, illetve kihallgatni a tanúkat és gyanúsítottakat. A játék megjelenése március végére várható.