Egyre kelendőbbek a laposképernyők

Vágólapra másolva!
Az elmúlt év során az LCD-megjelenítők jelentős piacra tettek szert a hagyományos katódsugárcsöves monitorok kárára - olvasható egy nemrég készült felmérésben.
Vágólapra másolva!

A laposképernyős monitorok eladása 2002 folyamán több mint duplájára emelkedett, s az egyes gyártók készletei felülmúlták a keresletet, amely az árak csökkenéséhez vezetett - derül ki az iSuppli piackutató cég felméréséből. A tanulmányban emellett az is olvasható, hogy az elmúlt év második felében a gyártók - többek között a dél-koreai Samsung és LG cégek - újabb üzemeket hoztak létre annak érdekében, hogy nagy képátló, laposképernyős megjelenítőket gyárthassanak a korábbinál alacsonyabb áron.

A felmérés szerint bár jelenleg az LCD-ket napjainkban javarészt notebookokban alkalmazzák, az asztali számítógépek körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, mivel kevesebb helyet foglalnak a hagyományos katódsugárcsöves (CRT) monitoroknál. Az amerikai piacon a laposképernyők 2001 utolsó negyedévében még az eladott monitorok 13 százaléka volt laposképernyő, addig tavaly év végén már az eladások 36 százalékát tették ki az LCD-monitorok. Hagyományos katódsugárcsöves monitorokból 2002-ben 24,3 millió darabot adtak el a gyártók az USA-ban, míg egy évvel korábban még 33 millió darabot értékesítettek.