CSI: Crime Scene Investigation

Vágólapra másolva!
Hazánkban is meglehetősen nagy népszerűségnek örvend a Helyszínelők címen futó televíziós sorozat, melyből a UbiSoft és a 369 Interactive készített számítógépes játékot.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO



A játékos természetesen maga is egy helyszínelőt alakít, akit frissen helyeznek át a sorozatban is megismert vegasi csoporthoz. A játékban összesen öt, meglehetősen összetett esetre kell fényt derítenünk, melyek közt gyilkosságok és emberrablás is található. Az első eset, mely amolyan bemelegítő tutorialként szolgál, mindjárt egy gyilkossági ügy, melyben azt kell kinyomozni, hogy kinek tetszett annyira az a szerencsétlen táncos lány, akit rajongója a friss szerelem jegyében el is tett gyorsan láb alól.

Ez a tutotorial misszió igazán bemelegítő jellegű, hiszen egy tapasztalt kolléga szinte a szánkba rágja a megoldásokat. Akármit is teszünk, azonnal közli velünk még a legelemibb dolgokat is, ami után egyre inkább olyan érzésünk támad, mintha, nos, nem kifejezetten a legeszesebb kollégák között tartanának számon.

Ezen kollégánk később sem fog tágítani mellőlünk. A feladat végső soron minden bűntény esetén az, hogy megtaláljuk, majd elemezzük a megfelelő bizonyítékokat. A megtalálás nagyon frappánsan attól függ, hogy átvonszoljuk-e az egérmutatót az adott bizonyítékon, vagy sem. Hogyha megtaláltuk, akkor elővehetjük a zsákból a nyomozáshoz szükséges eszközöket, csipeszeket, ecseteket, üveglapokat, vegyszereket. Na itt lép be a képbe a kolléga, és nyomban közli, hogy nem jó cuccot kaptunk elő, próbálkozzunk valami mással.