Easy CD & DVD Creator 6 - Svájcibicska

Vágólapra másolva!
Nyugodtan elfelejthetjük azokat az időket, amikor az Easy CD Creator egy közönséges CD-író alkalmazás volt. Korunk egyre inkább elharapódzó szokásának megfelelően ebből a programból is egyfajta digitális svájcibicskát faragtak.
Vágólapra másolva!

Programunkat természetesen nem vágási, dugóhúzási, esetleg szálkakiszedési funkciókkal vértezték fel. Az egykori CD-író alkalmazás ma már audioközpont is, képes DVD-szerkesztésre, továbbá tagja a csomagnak egy könnyed képszerkesztő, hiszen a DVD-k és Video CD-k menüjéhez látványos hátterekre is szükség van.

Egyszerű másolás

A telepítés folyamatára nem érdemes túlságosan sok szót vesztegetni, semmi meglepő nem éri a tapasztalt felhasználót. Létrejön egy programcsoport, egy takaros ikon az Asztalon, és három gyorsindító a Tálcán. Ezek egyikével a programindító főpanel, egy másikkal az Audiocentral, a harmadikkal pedig a vidd és dobd módszerrel végrehajtható közvetlen írópanel aktiválható. Hogy miért kapott pont ez a három képesség közvetlen elérést, azt előlünk jótékony homály fedi.

A vezérlőpanel öt fő menüpontba sűríti a program legfontosabb képességeit, de a kiegészítő lehetőségek is elérhetők a panel alján található kisebb ikonok segítségével. Első a sorban a Disc Copier, amely egy nagyon egyszerűen használható lemezduplikáló megoldás. Sok állítási lehetőségünk nincs: forrás- és célmeghajtó megjelölése, gyorsítótár helyének és méretének meghatározása, esetleg a RAW mód (egy különleges, "nyers" írási mód, amelynek segítségével néhány problémásan másolható korong is duplikálható) aktiválása, ha az egységek támogatják azt.

Zenei központ

A Roxio honlapjahttp://www.roxio.comCD- és DVD-író prog-ramok a Szoftverbázison/szoftverbazis/seged/egyeb/index.html

Az AudioCentral kellemes hanglejátszó szoftver, okos képességekkel felvértezve. Automatikusan átvizsgálja a könyvtárrendszert, összegyűjti a benne lévő zenei állományokat, kiértékeli azok bejegyzéseit is, és így az album paraméterek alapján rendszerbe is állítja az állományokat. Ezt követően kényelmesen keresgélhetünk a művészek és az albumok között. Mivel beépített hangszerkesztője hangrögzítésre is alkalmassá teszi, akár MP3 állományok készítésére is használható. Ennél érdekesebb, hogy egyéb formátumokkal is elboldogul: akár a még viszonylag újnak számító OGG vagy a Microsoft által propagált WMA formátumú állományok előállítása sem akadály. Szerkesztési képességei leginkább arra használhatók, hogy egy egybefüggő folyamban rögzített hangfelvételben megkeresse a számok közti szüneteket, és segítségével önálló fájlok formájában menthessük le azokat.

A címkeszerkesztővel kifogástalan borítókat, CD-címkéket gyárthatunk. Ügyes képesség, hogy a meghajtónkban található korongról képes tartalmi listát készíteni, így igen egyszerűen kaphatunk pontos tartalomjegyzéket. A látványos eredményekhez több tucat téma áll rendelkezésünkre, a hatvanas évek érzetét keltő megoldástól az ultramodern látványvilágig. Persze ha nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, akkor importálhatunk is külső képeket, tetszésünk szerint alakítva ki egy borító kinézetét.

Az AudioCentral természetesen a CD-íráshoz is kapcsolódik, mégpedig oly módon, hogy a jobb alsó sarkában virító gomb segítségével egyből zenei CD-t készíthetünk az összeállított lejátszási listából. Egyszerű, jól használható megoldás.