Készül a Dungeon Siege folytatása

Vágólapra másolva!
A Microsoft Game Studios bejelentette, hogy a Gas Powered Games műhelyében kezdetét vette a népszerű Dungeon Siege című akció-szerepjáték második része fejlesztése. A program várhatóan a következő év folyamán lát napvilágot.
Vágólapra másolva!

Noha nem tegnap jelent meg, mégis a legkedveltebb szerepjátékok közé tartozik a Microsoft és a Gas Poered Games programja, a Dungeon Siege. A máig alig lankadó érdeklődésnek hála, a Microsoft úgy döntött, hogy megfinanszírozza a folytatás létrehozását, melyre ezúttal is a GPG-t kéri fel. A Dungeon Siege II először az idei E3-mon mutatkozik be a közönségnek egy trailer keretein belül. A játékmenetről egyelőre még nem sokat tudunk, de remélhetőleg a folytatás kevésbé válik monotonná, ha már magas szintűek karaktereink, mint történt az első részben.