Modulokból épül fel az új Windows

Vágólapra másolva!
Moduláris felépítésének köszönhetően a jelenleg Longhorn kódnéven ismert, 2005-ben megjelenő Windows számos eltérő eszközhöz és felhasználói igényhez illeszkedik, s funkcióit, nyelvi beállításait egyszerűen bővíteni lehet majd.
Vágólapra másolva!

A Microsoft tervei szerint 2005-ben kerülhet piacra a cég asztali számítógépekre szánt, következő generációs operációs rendszere, amely jelenleg Longhorn kódnéven ismert. A Windows XP-t majdan felváltó szoftverről már eddig is lehetett tudni, hogy vadonatúj kezelőfelületet kap, és új fájlrendszert fog használni, de immár az is kiderült, hogy az új Windows kisebb modulokból fog felépülni. Ennek köszönhetően a vállalat, illetve a számítógépgyártók különböző felhasználói, illetve hardveres igényekhez igazodó változatokat tudnak majd kialakítani, s ezekkel más-más piaci szegmenseket célozhatnak meg.

A moduláris felépítés ellenére az operációs rendszer alapfunkcióinak 95 százaléka megtalálható lesz a rendszermagban, s erre épülnek majd a különböző - például az adott ország nyelvén kommunikáló kezelőfelületet tartalmazó, vagy például tábla PC-k funkcióinak használatához szükséges - modulok.A komponensek sorozatából felépülő Windows-hoz emellett egyszerűbb lesz elérhetővé tenni az egyes szoftverhibákat orvosló javításokat: a hibák zöme várhatóan csak az alaprendszert érinti majd, egyetlen javítással az összes verzió problémáit ki lehet majd javítani. Emellett csökkenni fog a Microsoft-szoftvert használó PC-k előállítási költsége is, mivel a gyártók különböző PC-modelleikhez könyebben összeállíthatnak majd szoftvercsomagokat - közölte Mark Myers, a Microsoft egyik termékmenedzsere. A Longhornban helyet kap majd egy Component Management Interface (CMI) nevű eszköz is, mely segítségével a felhasználók maguk bővíthetik a rendszert a későbbiekben megvásárolt új funkciókkal, vagy akár lecserélhetik a teljes nyelvi modult egyetlen mozdulattal.

Windows a Katalógusbanhttp://vizsla.origo.hu/static/informatika/szoftverek/operacios_rendszerek/Windows/

A rivális Apple Mac OS X operációs rendszere szintén moduláris felépítésű, ennek köszönhetően a különböző nyelvi változatok telepítése egyszerűbb, s a gyártó számára is olcsóbban kivitelezhető. A Windows XP-ben is helyet kapott már néhány extra nyelvi funkció, a kezelőfelület nyelvét nem lehetséges egy gombnyomással megváltoztatni.