RollerCoaster 2: Wacky Worlds

Vágólapra másolva!
Sokan elégedetlenkedtek a RollerCoaster Tycoon második része megjelenésekor, mondván nagyon kevés újdonság került a játékba. Ezt talán maga Chris Sawyer is így gondolhatta, mivel nekiállt, és összehozta a Wacky Worlds című addont.
Vágólapra másolva!

Képek


Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO
Forrás: ORIGO






Ez a kis szösszenet azért is kerülhetett ide, mert cikkünk a játék kiegészítőjéről, a RollerCoaster Tycoon 2: Wacky Worldsről szól. Arról az addonról, mely szintén nem hozta meg azokat az elemeket, melyeket az elégedetlenkedők hiányoltak, habár ha ez teljesült volna, akkor inkább a RollerCoaster Tycoon 3 cím virított volna a dobozon…

Nézzük inkább, hogy mi az, ami bekerült a játékba. Hangzatosan fogalmazva az egész világ, mivel a kiegészítőben a glóbusz több, jellegzetes pontján kezdhetünk a parképítésbe, mely pontokon feltűnnek a turistákat vonzó látványosságok. Afrikában például a Viktória-vízesés mellett száguldozhatnak a hullámvasutak, Kínában pedig természetesen a nagy fal kerül az attrakciók középpontjába.

A feladatok alig változtak az eredeti játékban megismertekhez képest, vagyis most is azt kell elérnünk, hogy meghatározott idő alatt, vagy időkorlát nélkül meglátogassa x vendég a parkunkat, elérjünk egy bizonyos reputációt, vagy kitermeljünk adott összegű profitot. A célok elérését néhány helyen nehezíti néhány új ötlet, mint például Kínában, ahol nem végezhetünk földmunkákat, vagy Dél-Amerikában, ahol nem vághatjuk ki a fákat az esőerdők védelme érdekében.

A Wacky Worldsben nagyon sok, több mint ötven új játék, illetve attrakció kapott helyet, ami igen pozitív. Ami viszont legalább ennyire negatíve evvel kapcsolatban az az, hogy ezeket az attrakciókat csak egy adott helyszínen használhatjuk, vagyis mondjuk kínai éttermet nem nyithatunk az esőerdős pályán, és így tovább. Az alapgondolat érthető, hogy a parkok tartsák meg területi jellegüket, de igazán bekerülhetett volna egy amolyan free-mix opció, melyben mindent építhetünk mindenhová.