Carmack nyitja meg az SMU Guildhall programját

Vágólapra másolva!
Nem kisebb név, mint maga John Carmack fogja beszédével megnyitni a dallasi SMU egyetem Guildhall elnevezésű programját, melynek keretében a diákok játékfejlesztéssel kapcsolatos képzésben részesülnek.
Vágólapra másolva!
SMU Guildhallhttp://guildhall.smu.edu/

Egy igen érdekes és dicséretes kezdeményezést készül életre hívni a texasi SMU egyetem. Guildhall elnevezésű oktatási programjuk keretben a diákok tizennyolc hónapon keresztül ismerkedhetnek meg a játékkészítés fortélyaival, mely másfél év során három teljes játékot is el fognak készíteni. Ebben több neves személyiség is segítségükre lesz, mint például a Doom atyjaként aposztrofált idSoftware társalapító, John Carmack, ki a becsengetés után, vagyis a kurzus elején fog beszédet tartani a diákok előtt. A július hetedikén kezdődő programról részletesebben az SMU vonatkozó oldalán olvashatunk.