Vágólapra másolva!
Májusban az Egyesült Államokban eladott összes notebook értéke meghaladta az asztali számítógépek eladási számait. Erre először került sor.
Vágólapra másolva!

Az amerikai NPD Group összesítése szerint a kiskereskedelemben gazdára találó számítógépek összértékének 54 százalékát a hordozható gépek tették ki. Ezzel szemben a notebookok viszonylag magasabb árának tudható be, hogy darabszám tekintetében csak 40 százalékos részesedést tudtak kiszakítani maguknak. A hordozható számítógépek értékesítése egyébként 33 százalékkal nőtt áprilisról májusra. Az NPD elemzői szerint térhódításuk főként annak tudható be, hogy sok vásárló otthoni számítógépe szükséges vagy szükségesnek vélt fejlesztése során inkább hordozhatóra cseréli régi gépét, mintsem hogy újabb asztali modellre frissítene. Népszerűségük növekedésében szintén közrejátszik folyamatosan növekvő tudásuk és funkcióik bővülő köre.

A motivációt leginkább maga a hordozhatóság, valamint az jelenti, hogy sokak szerint sikk beszerezni egy modern notebookot - vélik az NPD-nél. Hozzáteszik: a vonzerő legtöbbször még a néha jóval magasabb ár okozta dilemmát is leküzdi. Ezzel kapcsolatban a piackutató vállalat egyik elemzője elmondta: megfigyelhető a notebookok árának csökkenése is, az Egyesült Államokban májusban először süllyedt 1300 dollár alá a hordozható gépek átlagos ára.