Vágólapra másolva!
A Maxis és az EA bejelentette a Sims sorozat legújabb részének, a Makin' Magicnek fejlesztését, mely várhatóan az utolsó lesz a sikeres kiegészítők sorában a Sims 2 megjelenéséig.
Vágólapra másolva!

Eleddig minden Sims addon az első helyen debütált az eladási listákon, és a legtöbb esetben hosszú heteken át meg is őrizte vezető helyét. Valószínűleg nem lesz ez másként az utolsó kiegészítőként beharangozott Makin' Magic esetében sem. A játékban simjeink előtt egy újabb, szó szerint fantasztikus lehetőség csillan fel, mivel elsajátíthatják a mágia tudományát. Varázsképességüket vagy anyagi környezetük átalakítására, vagy ismerőseik, barátaik befolyásolására használhatják.

Stratégiai játékokhttp://vizsla.origo.hu/katalogus/szorakozas,_pihenes,_sport/szorakoztatoipar/jatekok/strategiai_jatekok/

A varázslatokhoz komponensekre van szükség, melyeket az új városrészben, a Magic Townban szerezhetnek be. A hozzávalók beszerzéséhez nem csak hagyományos pénzzel, hanem úgynevezett MagiCoins-szal is rendelkezni kell, melyhez vagy sikeres bemutatók során, vagy a többi varázslóval való párbajok megnyerésével juthatunk hozzá.