Képregény készül a TRON 2.0-ból

Vágólapra másolva!
A 88 MPH Studios képregényt készít a készülő TRON 2.0 című játékból, valamint az annak ihletét adó TRON, a számítógép lázadása című filmből. A 2.0-ből készülő négyrészes sorozat első kötete az év végére várható.
Vágólapra másolva!

A Disney Publishing Worldwide alá tartozó 88 MPH Studios két képregény sorozat megalkotásába kezdett, melyek az 1982 TRON, a számítógép lázadása című film, illetve az az alapján készült játék, a TRON 2.0 főszereplőinek kalandjait vetíti elénk. Elsőként a TRON 2.0-ból készülő képregény jelenik meg, mely első kötetét idén télen vehetik kézbe az amerikai olvasók, míg a film alapján készülő füzetek jövő tavasszal fognak feltűnni a standokon. A TRON 2.0 eseményei húsz évvel zajlanak a filmbéli kalandok után, a főszereplő ezúttal pedig Jet Bradley, Alan Bradley fia, ki szintén a számítógépben ragad.