Kipróbálhatjuk a No Man's Landet

Vágólapra másolva!
A CDV és a Related Designs egy új demó keretein belül mutatja be a játékosoknak a No Man’s Land című játékot, melyben a feladatunk Amerika felfedezése, majd fokozatos meghódítása a civilizáció számára.
Vágólapra másolva!
No man's land demó letöltéshttp://www.nomans-land.de/generated/nml_e_download.html

Meglehetősen összetett feladat áll azon játékosok előtt, akik ki szeretnék próbálni a No Man's Land című programot. E feladat nem más, mint Amerika felfedezése, majd fokozatos kolonizálása. Ehhez egyfelől ki kell termelnünk a megfelelő nyersanyagokat, településeket kell létrehoznunk, és idővel a Csendes-óceánhoz vezető vasútvonalat is ki kell építenünk.

Persze nem mindenki nézi jó szemmel tevékenységünket, így mind az idegen nemzetek képviselőivel, mind az indián törzsek ellenállásával meg kell küzdenünk. Arról, hogy a Related Designs miként tálalja számunkra ezt az összetett programot, képet kaphatunk, hogyha letöltjük a játék demóját.