Új mobilprocesszor a Transmetától

Vágólapra másolva!
Az amerikai Transmeta még az idén piacra dobja majd vadonatúj, Efficeon nevű, mini notebookokba szánt processzorát, amely jelentős teljesítménynövekedést kínál majd a korábbi modellekhez képest.
Vágólapra másolva!

A korábban Astro kódnéven ismert lapkát elsőként mini notebookokban és tábla-PC-kben alkalmazzák majd, de a jövő évtől kezdve a hagyományos, 12-14 collos átmérőjű kijelzőkkel szerelt modellekben is debütálni fog - közölte a gyártó. A Transmeta cég eddigi legismertebb terméke a Crusoe nevű processzor, amelyet szintén hordozható eszközökben való alkalmazásra terveztek, ennek megfelelően kis áramfogyasztással bír, ám általános teljesítménye sem túl jó.

A vállalat közlése szerint az Efficeon lapka átlagos alkalmazások használata mellett 50, multimédiás programok esetén pedig 80 százalékos teljesítménynövekedést biztosít majd a Crusoe chiphez képest. Az Efficeon processzor 1 Ghz-es órajelű változatban mutatkozik majd be, s alkalmazni fogják rajta az AMD HyperTransport elnevezésű technológiáját is.

Várhatóan az idei év negyedik negyedévében kerülnek majd a boltok polcaira az újfajta lapkával szerelt noteszgépek - közölte a Transmeta.