Microsoft: Nem mi okozunk minden fagyást

Vágólapra másolva!
A Windows operációs rendszerekben használt hibajelentés-küldő alkalmazás által begyűjtött adatok összesítéséből kiderült: a szoftverfagyások felét külsős programkódok okozzák - közölte a Microsoft.
Vágólapra másolva!

Erről Scott Charney, a szoftveróriás egyik vezető információbiztonsági vezetője a Brisbane-ben megrendezett TechEd 2003 konferencián arról számolt be. Szavaiból kiderül, hogy a Windowsokba épített online hibajelentés-küldőn keresztül begyűjtött adatok szerint az operációs rendszer lefagyásainak csak a felét okozzák a Microsoft saját programkódjai, a másik feléért egyéb gyártók szoftverei a felelősek.

A szakember elmondta: a vállalat többszintű adatelemzési rendszerrel próbálja kiszűrni az olyan programkódokat, melyek esetleges instabilitásukkal problémákat okozhatnak az operációs rendszerrel vagy egyéb alkalmazásokkal való együttműködés során. A részletes elemzésekből így egyértelműen kiderül, hogy a rendszerhibákért melyik program, illetve melyik fejlesztő a felelős. A Microsoft szintén monitorozza azt, hogy a kérdéses programkódok milyen fejlesztési folyamat után keletkeztek, a hasonló hibák elkerülése érdekében - tette hozzá.