Secret Weapons Over Normandy

Vágólapra másolva!
A Totally Games az X-Wing és a TIE Fighter megalkotásával már bizonyította, hogy konyít valamit a szimulátorokhoz. Reméljük készülő második világháborús repülős játékuk sem fog kilógni a sorból.
Vágólapra másolva!

Akik régóta gyúrják a PC-jüket játékra is, azok azért nemcsak az X-Wingre és a TIE Fighterre gondolhatnak, hogyha meghallják Larry Holland csapatának a nevét, mivel még 1990-ben elkészült egy második világháborús repülőgépes szimulátor is a csapat műhelyében, mely a Secret Weapons of the Luftwaffe címen jelent meg, és ugyan nem aratott akkora sikert, mint a Star Warsos játékok, de azért jó ajánlólevél lehet a SWON elé.

Az időpont tehát a második világháború, de nem csak a játék címében említett Normandia felett kergethetjük az ellenségeket, hanem a keleti fronton is, de akár a Csendes-óceán felett zajló légi párbajokba is bekapcsolódhatunk. A játékban az arcade jelleg domborodik ki a szimulációval szemben, vagyis nem kell aprólékos beállításokkal bíbelődnünk, hanem elég, ha szem előtt tartjuk az ellenséget, és tüzet nyitunk rá.

Elkeseredésre azért nincs ok, mivel a játékban helyet kapott huszonhárom gép mindegyike teljesen egyedi karakterisztikákkal rendelkezik mind a sebesség, mind a manőverezhetőség, mind a tűzerő tekintetében. Ezek a differenciák erősen meghatározzák az alkalmazandó taktikát, de szerencsére nem fog órákig tartani, míg megismerkedünk a repülőgépek képességeivel.

A csatákat mind első, mind harmadik személyű nézetből szemlélhetjük. Emellett a fejlesztők önkényesen beépítettek egy gombot is a gépek műszerfalába, melyet megnyomva a kamera automatikusan követni kezdi az ellenfelet, ami nagyban megkönnyíti a kezdő pilóták dolgát. Emellett egy másik segítséget is kapunk: ha feltűnik egy ellenség a fegyverünk hatótávolságán belül, egy vörös indikátor jelzi, hogy hová lenne érdemes célozni, hogy a lövedékek végül el is találják a másik repülőt. A profik persze megmosolyogják ezt a két segítséget, de gyakorlásnak egyik sem árt.

A küldetések meglehetősen sokrétűek, és akadnak köztük olyanok is, melyek még a fent említett segítségek igénybevétele mellett is kihívásnak számítanak. Leggyakrabban persze légi csatát kell vívnunk az ellenség légierejével, de szinte mindig van valamilyen mögöttes célja is e harcoknak. Például az első misszióban egy Hurricanban ülve kell az utánpótlást szállító konvojokat támadó stukákat ártalmatlanná tennünk, egy másik küldetésben viszont a saját bombázóinkat kell megvédenünk, mikor a japán repülőgép-hordozókat akarják megtámadni.

Bizonyos küldetésekben földi célpontokat kell megtámadnunk. Egy misszióban például egy IL-2 Sturmovik pilótafülkéjében ülve kell utat vágnunk a mi T-34-eseinknek a német tankok erdején keresztül. A legérdekesebb talán az a küldetés, melyben egy Swordfisht irányíthatunk, és ezúttal a bombázás is a feladataink közt szerepel. Akkor egy eddig nem látott kameranézetből szemlélhetjük az alant elsuhanó tájat, és indíthatjuk útjára halálos bombáinkat.

A játék fő kampánya tizenöt küldetésből tevődik össze, mely közül néhányat fentebb részleteztünk. Nem maradt ki a programból a fejlődési lehetőség sem, mivel a küldetések teljesítése után lehetőségünk lesz fejleszteni a repülőgépeket új gépágyúkat, bombákat, rakétákat, lövegtornyokat felszerelve rájuk.

Akkora sikert valószínűleg a Secret Weapons Over Normandy sem fog aratni, mint amekkorát tartolt annak idején az X-wing, vagy a TIE, de a még mindig elég foghíjas repülőgépes szimulátor műfajban minden bizonnyal elfoglalja helyét az élmezőnyben.