ESA kutatási eredmények

Vágólapra másolva!
Az Entertainment Software Association hivatalos oldalán közzétette legújabb kutatási eredményeit, melyek a számítógépes játékok a társadalomra, vagy éppen a gyermekekre gyakorolt hatását demonstrálja.
Vágólapra másolva!

Az ESA, az Entertainment Software Association, mely korábban a Digital Software Association nevet viselte, honlapján közzé tette azokat a legújabb kutatási eredményeket, melyek a számítógépes játékok a társadalom egyes csoportjaira gyakorolt hatásait taglalják. Az elemzésből kiderül, hogy miként befolyásolják a játékok a gyermekek fejlődését, a vizuális képességeket, a tanulási képességet, az erőszakra való hajlamot, vagy előidéznek-e egyéb szociális problémákat. Az oldalon emellett érdekes elemzést olvashatunk a Peter D. Hart Research Associatestől, melyből megtudhatjuk például, hogy 2000 óta tizenháromról tizenhét szálakéra nőtt az ötven év feletti játékosok aránya, a felnőtt játékosok több, mint egynegyede hölgy, míg a gamerek átlagéletkora 29 év, és hetente átlagban hat és fél órát töltünk számítógépes játékok előtt.