Korsun Pocket

Vágólapra másolva!
A Korsun Pocketben egy újabb olyan program jut el a játékosokhoz, mely nem fantasztikus grafikájával, vagy hanganyagával, hanem a tartalmával akarja felhívni magára figyelmet.
Vágólapra másolva!

A bevezetőben említettek igazát kétségtelenül igazolva láthatjuk, amint elindítjuk a programot, mivel az elénk táruló látvány kifejezetten retro érzést kölcsönöz a programnak. Azonban ne dőljünk be az első benyomásoknak, a Korsun Pocket egyáltalán nem elkápráztatni, hanem elgondolkodtatni szeretne bennünket.

A stratégiai játék az egyre divatosabb második világháború témájához nyúl, azon belül pedig a németek a Vörös Hadsereg általi bekerítését taglalja. Sajnos azt kell gyakran tapasztalnunk, hogy a hasonló, gyakorlatilag funkcionális grafikával rendelkező játékok szabályrendszere és kezelőfelülete túl bonyolult, de szerencsére az SSG programozói tanultak elődeik hibáiból, és meglepően áttekinthető interfésszel és könnyen megérthető szabályokkal tálalják a játékot számunkra.

Mivel a játék az áttekinthető kezelés ellenére is igen komoly kihívást jelent még a profi stratégák számára is, szintén nagy dobás volt beépíteni egy katonai tanácsadót, melyhez minden aprólékos kérdésben fordulhatunk. Mivel gyakran fogunk olyan missziókkal, vagy legalábbis küldetésrészekkel találkozni, melyekben a siker tényleg csak egy hajszálon múlik, sose legyünk restek kikérni a tanácsadó javaslatait.

A játéktér, melyen stilizált egységeinkkel lépkedhetünk, hatszögekre lett felosztva, mely kétségtelen még a Panzeres időket idézi, de emlékezzünk csal a Panzer sikerére, mielőtt fanyalogni kezdenénk. A térképen természetesen valóságos helyüknek megfelelő pozícióban találkozhatunk a hegyekkel, folyókkal, és egyéb domborzati elemekkel, melyeket minden esetben ki kell használnunk a stratégia megtervezésénél.

Hogy miként érdemes megtervezni az említett taktikát, abban a katonai tanácsadó mellett nagy segítségünkre lehet a nyolc küldetést magában foglaló tutorial. A legtöbb stratégiai játékkal ellentétben ezúttal nem azokat az amúgy is fél pillanat alatt megismerhető dolgokat fogják a szánkba rágni, hogy miként kell x egységet a pontból b pontba juttatni, hanem azt is, hogy miként tervezzük meg a stratégiánk alapjait képező elemeket.

A tutorilara és a tanácsadóra komolyan szükségünk lesz, mivel a Roger Keating által programozott MI igazán kitesz magáért. Nemcsak a soron következő lépését tervezi meg nagy körültekintéssel és a legjobb variációt kiválasztva, mint azt néhány sakkprogramnál látjuk, hanem előrelátóan, minden részletre figyelve tervezi meg stratégiáját. Nem egyszer fogjuk fejünket, vagy agresszívebbek esetén a gépet a falba verni, mikor éppen belesétáltunk a gép által állított csapdákba.

Szintén elengedhetetlen a sikerhez, hogy figyelembe vegyük az időjárási helyzetet. A valóságnak megfelelően a mély sárban, vagy a hóban drasztikusan lecsökken az egységeink haladási sebessége, mint ahogy a tüzérség sem tud olyan pontosan célozni szakadó hóban. Az időjárás területén két választási lehetőségünk van: vagy a történelmi feljegyzéseknek megfelelő, hiteles időjárási körülmények közt harcolunk, vagy a véletlenszerű időjárás mellett tesszük le a voksunkat.

Hogyha meguntuk már a küldetéssorozat misszióit, nekifoghatunk saját küldetések megtervezéséhez a mellékelt szerkesztő segítségével. A szerkesztő használata egyszerűségében nem marad el a programtól, az alkotást pedig előre gyártott térképek és missziók segítik.

Tény és való, hogy egyre jobban hízik az a halmaz, mely azokat a játékosokat foglalja magában, akiknek a külső számít mindenek felett. Mindig maradnak azonban olyanok, akik viszont a játékot keresik egy játékban, és szerencsére akadnak még fejlesztők, akik nem feledkeznek meg ezekről a matuzsálemekről.