Terminator 3: War of the Machines

Vágólapra másolva!
A napokban került bemutatásra a Terminator harmadik része, és mint megszokhattuk már, a film eseményeit feldolgozó játék is készül, külön örömünkre egy magyar stúdió műhelyében.
Vágólapra másolva!

A játék eseményei 2032-ben zajlanak, mikor a gépek átveszik az uralmat az emberiség felett. Ennek megfelelően a multiplayer akciójátékban egyaránt választhatjuk a gépeket, illetve e kiirtásra ítélt embereket is. Az embereket választva karakterünk számára több kaszt között szelektálhatunk. Hősünk lehet vadász, melynek két változata is helyet kapott a programban – egyikük kevésbé felfegyverzett, de mozgékony, míg a másik kissé lomhának tűnhet, de igen bőségesen le lett látva fegyverekkel. A scout kasztot választva emberünk kétféle orvlövész puskát is használhat, míg a supply osztályba tartozó karakter amolyan harctéri medikusként szolgál.

Az ember karakterek míg egyik kezükben egy fegyvert szorongatnak, addig a másikban valamilyen kiegészítő eszközt tarthatnak. Ezek közé tartoznak a gránátok is, úgyhogy a legtöbb akciójátékkal ellentétben a gránát nagyon helyesen nem az elsődleges fegyverek között kapott helyet. A humán játékosoknak emellett lehetőségük lesz különféle járművek vezetésére is, melyek közt helyet kapott az elmaradhatatlan humvee, de egy jórészt roncsnak tekinthető, kiégett sportszedán is.

A gépekkel való játék teljesen más élményt nyújt, mint az emberekkel történő harc. Először is, h a gépek oldalán kívánunk harcba bocsátkozni, akár azt is választhatjuk, hogy valamilyen jármű, például tank, vagy harci helikopter képében vetjük bele magunkat az emberek irtásába. Természetesen nem maradtak ki a jó öreg terminátorok sem. Lehetünk akár T-1 esek is, de választhatjuk magunknak a beszivárgó egységet is, melynek álcája azonban nyomban elvész, hogyha támadásba lendül. Mivel a gépek nyílván erősebb katonai potenciállal bírnak, mint az emberek, nem lesz könnyű feladat a végleges játékra kibalanszolni a két oldalt, de remélhetőleg a fejlesztők megbirkóznak a kihívással.

Noha főleg multiplayer játékról van szó, nem maradt ki a programból az egyjátékos lehetőség sem. Ebben például úgy tervezik megoldani a fejlesztők a játékegyensúly problémáját, hogy a gépek nem fognak túl sokat törődni a taktikával, pusztán erőfölényükben bízva akarják kicsikarni a győzelmet. Ez persze a multiplayerben nem fog megnyilvánulni, úgyhogy e módban tényleg valami eredeti ötletre lesz szükség.

A többjátékos összecsapásokban egyébiránt egyszerre harminckét játékos indulhat harcba, különféle játékmódok keretein belül. Megtalálhatóak lesznek a klasszikus módok, mint a deathmatch, a team deathmatch, vagy a capture the flag is, de emellett lesznek új ötletek is, mint például a domination, melyben egy területet kell ellenőrzésünk alatt tartani.

Akik már látták a filmet, szinte egyöntetűen csalódottan nyilatkoztak róla, mondván nem több, egy közepes tucat-akciófilmnél. Remélhetőleg a Clever’s Development fejlesztői egy olyan játékot fognak megalkotni az év végére, melyet nem lehet evvel a kritikával illetni, és azokat is a gép elé fogja ültetni, akiknek nem jött be a kultikus sci-fi legújabb része.