Rise of Nations kiegészítő

Vágólapra másolva!
A Microsoft és a Big Huge Games hivatalosan is bejelentette, hogy kezdetét vette a méltán népszerű Rise of Nations kiegészítőjének, a Throne and Patriotsnak fejlesztése. Hogy a hat új nemzetet tartalmazó addonnal pontosan mikor találkozhatunk, egyelőre nem ismeretes.
Vágólapra másolva!

A több történelmi kort feldolgozó valósidejű stratégiák kategóriájában még mindig ádáz harcot vív az Empire Earth a nemrég megjelent Empires: Dawn of the Modern Worlddel, valamint a Microsoft Rise of Nations-szével. Utóbbi program komoly előnyt szerezhet a versenyfutásban, mivel a Big Huge Games hozzáfogott az első hivatalos kiegészítő megírásához, mely a Throne and Patriots címen lát napvilágot, valamikor a jövőben. A kiegészítőben hat új nemzet bővíti ki az eredeti program tizennyolc népét, akik húsz, eddig nem látott unitot vonultathatnak fel a harcokban. Az új elemek közül mégsem ezek a leglényegesebbek, hanem az a lehetőség, hogy a népek ezentúl maguk választhatják meg az államformájukat, mely persze döntően befolyásolja fejlődésüket is.