Adatvédelmi panaszok a BSA akciói ellen

Vágólapra másolva!
Több panaszbeadványt is kapott a közelmúltban a BSA (Business Software Alliance) szoftverbevallási akcióival kapcsolatban az adatvédelmi biztos. Szakértők aggályukat fejezték ki az akciókkal kapcsolatban.
Vágólapra másolva!

Ajánlat

A BSA főtitkára az [origo] Társalgójában járt.

Péterfalvi Attila a Népszabadság ezzel kapcsolatos értesülését az MTI-nek kedden megerősítve elmondta: tudomása szerint a BSA nem magánszemélyek, hanem cégek esetében vizsgálódik, amelyek esetében viszont a személyes adatok védelme nem merül fel.

- Ez nem az én kompetenciám; cégekre az én hatásköröm nem terjed ki - közölte. Péterfalvi Attila ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a BSA egy vállalatok alkotta szövetség, amelynek így hatósági, rendőrségi jogosítványai nincsenek. A Népszabadság keddi számában egyebek között az olvasható, több beadvány is érkezett az ombudsmanhoz a BSA szoftverbevallási akciója kapcsán, amelynek során a szervezet 50 ezer kis- és középvállalkozásnak küldött levelet, felszólítva az érintetteket az általuk használt számítógépes programok bevallására. - Az akciót szakértők üzleti és jogi szempontból egyaránt aggályosnak minősítették - írta a lap. A cikkben Péterfalvi Attila kitért arra is, hogy a hatósági jogosítvánnyal nem rendelkező BSA kérdésére a válaszok megtagadása semmilyen jogkövetkezménnyel nem.