A Valve reményei keleten

Vágólapra másolva!
Mint a világ minden táján, Ázsiában is komoly fejtörést okoznak a fejlesztőknek és kiadóknak az illegális játékkópiák. A Valve azonban bízik a Steam online szoftver elosztási technológiában, és reméli, hogy a cég programjai a jövőben minden eddiginél nagyobb példányszámban kelnek el legálisan.
Vágólapra másolva!

Nemrég állapodott meg a Namco képviseletében Tetszuo Tszucsija a Valve vezetőivel a Counter-Strike a felkelő nap országában történő terjesztéséről, ami jó hír, ellentétben azzal, hogy Ázsia más országaiban, és Oroszországban minden más régiót felülmúl a kalózmásolatok száma. Egyes becslések szerint Kínában minden ötvenedik Warcraft III-ból egy legális, de hivatalos felmérések szerint a Valve Half-Life és Counter-Strike programjaiból is csak minden negyedik legális a térségben, ami még akkor is túl optimistának tűnő adat, ha figyelembe vesszük, hogy Oroszországban és Ázsiában nyolcmillió Valve játék fogyott el eddig. A fejlesztő-kiadó vezetői azonban optimisták, és bíznak a nemrég kifejlesztett Steam elnevezésű online disztribúciós rendszerben, mellyel várakozásuk szerint akár huszonöt százalékkal is emelhetik a legális példányok eladását. Hogy várakozásuk nem alaptalan-e, azt eldöntik a következő hónapok.