Sonic kalandjai PC-re

Vágólapra másolva!
A Sega Europe 2004 első hónapjaiban dobja piacra Európában a Sonic Adventure DX Director's Cut című játékot, melynek eredeti változata még 1999-ben jelent meg az azóta jobblétre szenderült Sega DreamCast konzollal párhuzamosan.
Vágólapra másolva!

Akadnak játékkiadók, sőt még platformok is, melyet nagyon sokan azonosítanak egy bizonyos figurával. Ilyen figura Nintendóéknál Mario, az Eidos, sőt, talán nem túlzás, a PC Lara Croftja, a Segánál pedig ez a karakter nem más, mint a kékes sündisznó, Sonic. A sün kalandjaival már többször találkozhattunk, a legjellemzőbb belépője talán mégis az 1999-es Sonic Adventure volt, már csak azért is, mert e játék egyszerre jelent meg a kiváló, de sajnos a konzolok versenyében alulmaradt Sega DreamCasttel. A program azért nem tűnt el teljesen a süllyesztőben, hanem az idén új néven, Sonic Adventure DX Director's Cutként jelent meg GameCube-ra. Elkeseredésre azonban nekünk, PC-seknek sincs okunk, mivel a játék erre a platformra is kijön, méghozzá a következő év elején. Hogy magáról a programról is essék néhány szó, a főszereplő Sonicnak, valamint néhány barátjának a Földön kell szembeszállniuk a gonosz Robotnik doktorral és követőivel. A stílus pedig továbbra is természetesen ügyességünket teszi próbára.
A játékból egy demo erejéig ízelítőt is kaphat az, aki letölti a SzoftverBázisból a kipróbálható 3 pályás verziót.