Határozat a Sulinet Expressz szűkítéséről

Vágólapra másolva!
Januártól néhány termékcsoport kikerül a Sulinet Expressz adókedvezményes program hatálya alól. Így a jövő évtől sem játékkonzolok, sem videokamerák nem lesznek hozzáférhetők sulinetes formában.
Vágólapra másolva!

A keddi napon összeült Sulinet Expressz Projekt Tanács úgy határozott, hogy néhány terméket levesz a Sulinet Expressz terméklistáról - áll az oktatási tárca közleményében. Ülésén a tanács megtárgyalta és elfogadta a Sulinet Expressz - Egész életen át tartó tanulás - Tudásalapú társadalom II. pályázat dokumentációját. Továbbá döntött arról, hogy a program keretében értékesíthető termékcsoportok közül törli a következőket: notebook hordtáska, játékvezérlő, játékkonzol, projektor és digitális videókamera. A testület határozata a döntés meghozatalát követő harmincadik napon lép hatályba.

A hetente ülésező Projekt Tanács a Sulinet Expressz szakmai koordinálására, a program gyakorlati megvalósításának felügyeletére és ellenőrzésére, a felmerülő problémák kezelésére, valamint az új pályázati kiírás jóváhagyására jött létre. A tanácsba az Oktatási Minisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium, illetve a Pénzügyminisztérium delegál tagokat.

A júliusban indult Sulinet Expressz program segítségével jelentős adókedvezménnyel juthatnak számítástechnikai eszközökhöz pedagógusok, illetve szülők. Lényege, hogy a kedvezményezettek 3 éven keresztül, évente 60 ezer forintig leírhatják személyi jöveledelemadójukból azt az összeget, amelyet a program által támogatott számítástechnikai termékekre költöttek. A vásárlásra, bérletre és lízingre is érvényes kedvezmény teljes számítógépekre, alkatrészekre, kiegészítőkre és többek közt digitális fényképezőgépekre, kézi számítógépekre és nyomtatókra vonatkozik.