Vágólapra másolva!
Az eddigi online szerepjátékokban a fantasy- vagy éppen sci-fi regényekben megismert hősök bőrébe bújva járhattuk a világot, a Microsoft Mythicájában viszont akár istenek halhatatlan kiválasztottjaként indulhatunk kalandjainkra.
Vágólapra másolva!

A világ nem teljesen egyedi, hiszen arra a normann mondavilágra épül, mely szemelvényeivel már a Dark Age of Camelotban már találkozhattunk. A Mythicában azonban egy olyan viking harcost alakíthatunk, akit Ódin vagy a többi istenség egyike szemel ki, hogy döntő szerepet játsszon a világ sorsát eldöntő végső küzdelemben, a tűzóriások elleni csatában. Mivel istenek halhatatlan kiválasztottjai vagyunk, a legfontosabb feladataink közé tartozik, hogy híveket toborozzunk a mögöttünk felsorakozó hatalomnak.

A toborzott híveknek azután különféle feladatokat adhatunk. Ilyen feladat lehet további hívők beszervezése, szentélyek, templomok építése, vagy istenünk nevének dicsőségére egy szörnyeteg levadászása. Ha hatékony e tevékenységünk, vagyis egyre többen is többen csatlakoznak hitünkhöz, egyre erősebb mértékben fogjuk érezni istenünk támogatását is.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogyha Ódin vagy Thór kiválasztottja a játékos, akkor kit fog megtéríteni, vagyis kik az említett halandók. ők lehetnének NPC-k is, de nem erről van szó. A játékosok karaktereinek ugyanis először fel kell hívnia magukra az istenek figyelmét, hogy kiválasztottakká váljanak, vagyis elsőként mindenki halandóként indul. Aki azután kiemelkedik a vadászatban, templomépítésben vagy a térítésben, az elnyeri a kegyet, és halhatatlanként immár konkrétan a hívek toborzására koncentrálhat.

Legyen bármennyire fontos feladat is a szentélyek építése, vagy a hittérítés, azért nem csak ebből áll a hívek élete. Mint említettük, a halhatatlanságot szerzett játékosok a gonosz tűzóriások elleni háborúra készülnek, mely csatákban a halandóknak is fontos szerep jut. Na nem kell megijedni, nem fogják első szintű emberünket feldaraboltatni egy óriással, viszont számos kisebb, felkészítő jellegű háborúban kell részt vállalnunk. Ilyen háborút vívhatunk más istenek hívei ellen, vad csoportokkal szemben, de akár az óriások halandó követőinek hordái is ránk támadhatnak.

Ezekben a háborúkban mindenkinek meg kell találnia a maga szerepét. A magasabb szintű hősök természetesen az első sorokban küzdhetnek, viszont mindig akadnak olyan feladatok, melyek tán kevésbé heroikusak, viszont el kell őket végezni. Ilyen lehet a sebesült bajtársak gyógyítása, vagy az éppen leomlani készülő várfal toldozgatása-foldozgatása.

A Mythica egy érdekes eleme lehet az úgynevezett privát birodalmak rendszere. Ezek olyan területek, melyek nem minden játékos, hanem csak egy csoport, vagy akár egyetlen karakter számára elérhetőek. Ezek a privát szférák ráadásul meglehetősen dinamikusan változnak is, úgymond reagálva a játékosok tevékenységeire. Bizonyos változások akkor is bekövetkeznek, hogyha éppen nem tartózkodunk privát territóriumunkban, vagyis ne lepődjünk meg, hogy egy küldetés félbehagyása után már nehezebb feltételek mellett tudjuk csak befejezni a questet, mivel teszem azt a legyőzendő szörnyeteg megerősödött, míg mi teázni voltunk.

A Mythica megjelenése még távolabbi történet, hisz legkorábban csaknem egy év múlva, a 2004-es év októberének közepén találkozhatunk vele. Ismerve a Microsoft lehetőségeit, aligha kétsége, hogy a hátra lévő időben újabb és újabb érdekes elemmel bővül a játék, és méltó vetélytársa lesz nemcsak a "hasonszőrű" Dark Age of Camelotnak, hanem tán még az Everquestnek is.


Rendszerkövetelmény: még nem ismert.