Jagged Alliance 2: Wildfire - a régi csillag új kiegészítője

Vágólapra másolva!
A klasszikus stratégiai kategóriák egyik válfajának egy jeles képviselője a Jagged Alliance sorozat, mely a Sirtech csillagának leáldozásával elveszni látszott a bizonytalanság ködében. Hogy e köd végleg felszálljon, arra mi sem lehet jobb garancia, mint egy Strategy First kaliberű kiadó, amelynek a logójával már a soron következő Wildfire dobozán találkozhatunk is.
Vágólapra másolva!

A veterán játékosok között aligha találkozhatunk olyan személlyel, aki előtt ne csengene ismerősen a Sirtech fejlesztőcsapata, de legtöbbünknek azonnal a Wizardry sorozat ugrik be, ami nem is csoda. Akad azonban még egy sorozat, mely a kanadai gárda nevéhez fűződik, és ha talán akkor karriert nem futott is be, mint a legjobb RPG, de megteremtette az alapját annak a kategóriának, melyből később a Commandos vagy Desperados kinőtt. Bizonyára sokan kitalálták már, hogy a Jagged Alliance-ről van szó, mely a Sirtech 2001-es "kimúlásával" komoly veszélybe került. E vész azonban elhárulni látszik, hisz a Jagged Alliance 2 kiegészítője, a Wildfire felé a kanadai kiadóóriás, a Strategy First terjesztette ki szárnyait.

A kiegészítőről elsőként azt érdemes megjegyezni, hogy a fejlesztők elmondása szerint nem is igazán kiegészítő, hanem sokkal inkább az eredeti program újbóli átgondolása. Ez persze egyből felveti a kérdést, hogy mit is kellett átgondolni, mitől lesz több, illetve jobb a Wildfire az eredeti Jagged Alliance 2-nél vagy az első kiegészítőnél, az Unfinished Businessnél.

Az egyik legfontosabb újdonság, hogy több búvóhely mögé rejtőzhetünk. A JA2-ben a legtöbb küldetés teljesítését komolyan megnehezítette, hogy nem volt fedezék, így nagyon nehéz volt megközelíteni a célobjektumokat. A Wildfireben szerencsére már számos bokor, fa, épület, lerobban autó és egyéb tereptárgy mögött rejthetjük el katonáinkat.

Egy másik, nem kevésbé fontos változás a mesterséges intelligencia fejlődése. A JA2-ben a tapasztaltabb játékosok könnyen kihasználhatták, hogy az ellenség katonái nem mindig - sőt, meglehetősen ritkán - cselekednek a helyzettől elvárható ésszerűséggel. Ez a Wildfireben már másként lesz, ráadásul saját embereink is "emberibbé" válnak, elkövetve olyan hibákat, melyek igazi katonák esetében nem is meglepőek.

Jelentősen bővült az arzenál, vagyis azon fegyverek tárháza, melyeket embereink kezébe adhatunk. A programban találkozhatunk az eredeti játék ágyúi mellett a USP, Uzi, UMP, MP5A3, Mini-30, HK33, G36, MP7, MSG90, AN-94, RPK, V- 94, VAL, és VSS elnevezésű fegyverekkel is, melyek között a militaristább beállítottságú olvasók bizonyára találnak ismerős darabokat.

A fejlesztők nem hagyták figyelmen kívül a győztes csapaton ne változtass elvet sem, vagyis meghagyták azokat az elemeket, melyek megkedveltették a játékosokkal a második epizódot. Ennek megfelelően maradtak azok a kommandósok, akikkel az eredeti JA2-ben találkozhattunk, minthogy a rájuk jellemző személyiségek sem változtak. Megmaradt annak a lehetősége is, hogy nemcsak körökre osztott, hanem valós idejű módban is teljesíthetjük a missziókat.

Ha minden jól megy, a Jagged Alliance 2: Wildfire-rel már a jövő év februárjában találkozhatunk. Hogy tényleg az eredeti játék átgondolása lesz-e, vagy mégiscsak egy szimpla kiegészítő az majd elválik, mindenesetre gondoskodtak a fejlesztők elég újításról, hogy a JA2-t már végigrohanó játékosok is beruházzanak a Wildfire-ra.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP2 300
RAM128 Mbyte RAM
HDD1 GB
VGA4 MB VRAM
DirectX verzióDirectx 8