Folytatódik a Knight Rider

Vágólapra másolva!
A Davilex Games továbbra sem változtat a győztes csapaton, és marad az akciókban dús autós játékok kategóriájánál. A soron következő száguldozós program a holland kiadótól a népszerű sorozatból készült Kngiht Rider folytatása.
Vágólapra másolva!

Napjaink talpon maradt játékkiadói általában nem engedhetik meg maguknak, hogy csak egyetlen játékműfajt favorizáljanak. Akad azonban néhány kisebb hal, akik csak kötik az ebet a karóhoz. Közéjük tartozik a holland Davilex is, mely főleg autóversenyes programokkal - London Racer, Autobahn Racer, Paris-Marseille Racing - hívta fel magára a figyelmet. A tendencia jövőben sem változik, mivel a kiadó soron következő programja a Knight Rider második epizódja lesz. Az idei év vége felé megjelenő programban számos olyan változtatással találkozhatunk, melyek kifejezetten a játékosok kérésére kerültek a programba. Ennek megfelelően a feladatok között hosszabb átvezető animációkban ismerkedhetünk a küldetésekkel, a karakterek részletesebben kommunikálnak egymással, és a KR2-ben is megjelennek a kalandjátékokból megismert minijátékok.