Creature Conflict lett az Animal Planet új címe

Vágólapra másolva!
Creature Conflict: The Clan Warsra keresztelte át a Cenega a Mithis Games az eddig Animal Planet: The Clan Wars címen készülő, humoros elemekkel megtűzdelt stratégiai játékot, melynek megjelenése az év vége felé várható.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, hogy a nagy névváltoztatások korát éljük; először a S.T.A.L.K.E.R. alcíme cserélődött ki, most pedig a Mithis és a Cenega határozott úgy, hogy nem elég találó az Animal Planet: The Clan Wars elnevezés. A hazai gárda műhelyében készülő program a továbbiakban Creature Conflict: The Clan Wars címet viseli majd. Remélhetőleg meg is jelenik a tervezett év végi időpontban. A téma ezúttal is a világűr feletti uralom, azzal a csavarral, hogy ezúttal nem emberek vagy idegen lények nemzetei, hanem állatok klánjai csatáznak a galaxis megszerzéséért. Összesen hat klán közül választhatunk, melyek mindegyike más és más előnyökkel, illetve hátrányokkal rendelkezik. Az egyjátékos módok mellett több hagyományos, illetve újszerű multiplayer lehetőség is várja majd év végén a játékosokat.