Folytatódik a Zoo Tycoon

Vágólapra másolva!
Várhatóan az idei év vége felé kerül az üzletekbe a Microsoft népszerű állatkertes szimulációjának, a Zoo Tycoonak folytatása. A legnagyobb újdonság a harmadik dimenzió megjelenése, valamint annak lehetősége, hogy látogatóként is végigjárhassuk parkunkat.
Vágólapra másolva!

A tycoon játékok tengeréből egyértelműen emelkedik ki a Microsoft játéka, a Zoo Tycoon, mely két megjelent addonjával, a Dinosaur Digsszel, valamint a Marine Maniával valósággal megunhatatlan szórakozást biztosít a műfaj kedvelőinek. Ebből kiindulva biztosan minden tycoonos örömmel olvassa, hogy készül már a Blue Fang konyhájában a folytatás, az év végére ígért Zoo Tycoon 2. A programban a cél nem változik, tehát egy minél nyereségesebben üzemelő állatkertet építhetünk fel, viszont temérdek más elemében újat kínál a játék. A legfontosabb ezek közül, hogy immár nemcsak két, hanem három dimenzióban építgethetjük kis kertünket, melyet most már akár egy látogató szemszögéből is végigjárhatunk. Szintén újdonság a zookeeper mode, melyben már nem az igazgatót, hanem a mintegy harminc állatért felelős gondozót irányíthatjuk.