Elkészült a Conan legújabb demója

Vágólapra másolva!
Befejezte a szlovák Cauldron fejlesztőgárdája a Conan című, harmadik személyű akciójáték második demóját. A bemutatóban, melynek mind angol, mind német nyelvű verziója elérhető, az Európában megjelenő játék két pályáján harcolhatunk ellenségeinkkel.
Vágólapra másolva!

Az érettebb korosztályokba tartozó olvasók biztosan nagy szeretettel emlékeznek vissza a Conan, a barbár, illetve a Conan, a pusztító című filmekre, melyek ugyan meglehetősen zanzásítva adták vissza Robert E. Howard hősének kalandjait, de az azóta kormányzóvá előlépő Arnold Schwarzenegger mindenki elméjébe kitörölhetetlenül véste be a barbár harcost. A kimmériai hős kalandjait feldolgozó programok eddig vártak a sorukra, egészen mostanáig, míg a szlovák Cauldron elő nem húzta az első nyuszit a cilinderből. A Conan című játék egyszer, még a tavalyi év végén már bemutatkozott a publikumnak egy meglehetősen csiszolatlan demóban, melyet a napokban követett egy újabb demonstráció. Ebben a fejezetben az európai játék két pályája kapott helyet, és a demo mind német, mind angol nyelven játszható. Ha minden igaz, a teljes játékra sem kell sokáig várnunk, mivel a PC-s verzió már márciusban megjelenhet az üzletekben.