Róma-Karthágó konfliktus

Vágólapra másolva!
A bolgár Haemimont fejlesztőgárdája a Celtic Kings című játékukban már megpróbálta összeolvasztani a valós idejű stratégiát, a szerepjátékot és a történelmet, és ez a céljuk a folytatásban is, mely a rómaiak a punokkal folytatott háborúit dolgozza fel.
Vágólapra másolva!

Biztos sokaknak a bevezetőben a fejlesztőcég nemzetisége üti meg a szemét. Igen, lassan már az egész egykori KGST-térség kiveszi a részét a játékok alkotásából, és már nemcsak ukrán (GSC), lengyel (Techland) vagy magyar (Digital Reality) gárdáktól számíthatunk színvonalas programokra, hanem a balkáni térség országaiból is.

De nézzük magát a "bolgár" játékot. A Haemimont azért nem teljesen új cég a nap alatt, hisz már előrukkoltak egy történelmi stratégia-szerepjáték keverékkel, a Celtic Kingsszel, mely azonban nem aratott akkora sikert, mint az a benne rejlő lehetőségek adták volna. A folytatás annyiban hasonlít az elődhöz, hogy ezúttal is a fent megemlített két kategóriát gyúrták egybe a készítők, és a történelmi háttér is megmaradt. Ezúttal azonban magunk mögött hagyjuk a kelta királyokat, és a római birodalomba tesszük át székhelyünket.

Az időpont a római történelem egyik legjelentősebb korszaka, mikor az egyre terjeszkedő birodalom összetalálkozott legnagyobb riválisával, a főníciaiak, vagyis a punok által alapított kolóniával, Karthágóval. Mivel mindkét nagyhatalom kizárólagos uralomra tört a Földközi-tenger felett, elkerülhetetlenné vált a háború, mely három szakasza után a rómaiak kerültek ki győztesen a konfliktusból, a punok hatalmas fővárosa pedig mint tudjuk úgy járt, mint a Nagykörút ónos eső után. A történelem azonban a tankönyvekben fix, egy számítógépes játékban kedvünkre alakítható, így ha nagyon ügyesek vagyunk, akár az sem elképzelhetetlen, hogy Róma városa jut a felsózás sorsára.

A játékban található szerepjátékos rész, amiből következik, hogy ekkor a háborúk nagy hadvezéreit alakíthatjuk. E hadvezérek közt természetesen helyet kapott Hannibál, valamint fivérei Hasdrubal és Hamilcar, római oldalról pedig a zámai győző, az "ókori Rommel", Scipio Africanus. A kampányokban nemcsak e két fél hősei közül válogathatunk, hanem megjelennek az Ibériai-félsziget városállamainak, sőt, még galliának a hősei is.

A stratégiai rész nagyban eltér a megszokott sémáktól. Egyfelől nem fogunk sok gondot fordítani a bázisépítésre, mivel a hadsereg alapjait képező városok már eleve megvannak a térképeken. Nyersanyagból is mindösszesen kettő van, az élelem és az arany, melyeket szintén a városok szállítanak. A játékos elsődleges feladata a termelés, illetve az aranyat biztosító kereskedelem megszervezése és ellenőrzése. Mivel a városok alapvető fontosságúak, az ellenségeink is ezeket veszik elsődleges célba, így minden eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítanunk megvédésükre.

Minden nemzet egyedi épületekkel és egységekkel rendelkezik. Róma városait a rend jellemzi, a pun településeken az utcán hever a gazdagság, míg a gall falvak akár egy Asterix képregénybe is beférnének. Az egységeket illetően a punok elsősorban zsoldosokat, núbiai lovasokat, líbiai gyalogosokat, vagy éppen berber orgyilkosokat vetnek be a harcokban. A galloknak karddal, bárddal, dárdával felszerelt vad harcosaik vannak, az ibérek parittyásaikkal nehezítik meg a betolakodók életét, a római sereg pedig természetesen a rettegett légionáriusokra támaszkodik.

A legtöbb mai stratégiához hasonlóan a Haemimont próbálkozásában is helyet kaptak a hősök, akik képesek önállóan irányítani a rájuk bízott egységeket. Nem kell megijedni, nem fognak saját szakállukra offenzívákat indítani, hanem arról van szó, hogy mondjuk elég csak a hősnek megmondani a kívánt katonai formációt, az alárendelt unitok máris a megfelelő alakzatba szerveződnek. Az egységeknek morálja is van, ami nagy mértékben lecsökkenhet, ha például harci elefántok taposnak közöttük, de a morál is jóval stabilabb, ha a katonákat egy hérosz irányítja.

Eddig valahogy elkerültek bennünket a jó ókori stratégiák az Age of Empires első része óta. A fent leírtak alapján remélhetjük, hogy a bolgár fejlesztők játéka betölti az űrt, de ígéretesnek tűnő játékkal épp elég alkalommal volt már dolgunk, úgyhogy várjuk csak meg a program megjelenését, mely márciusra datálható.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP2 400
RAM128 Mbyte RAM
DirectX verzióDirectx 8.1