Öt esztendős az EverQuest

Vágólapra másolva!
Az immár ötödik szülinapján ünneplő EverQuest tiszteletére a Sony Online Entertainment több érdekes adatot is közreadott a kedvelt online szerepjátékkal kapcsolatban. Ezekből megtudhatjuk, hogy négyszázezernél is többen EQ-znek világszerte, és tizenkétmilliónál is több karakter lépett már Norrath földjére.
Vágólapra másolva!

Ki hinné, hogy már öt éve indult világhódító útjára a Sony Online MMORPG-je, az EverQuest. Az ötödik születésnap alkalmából több olyan adatot is nyilvánosságra hozott a Sony, mely jól mutatja a játék népszerűségét a világ minden szegletében. Az adatok között az első helyre kívánkozik, hogy nem kevesebb, mint 420 000 játékost számlál az EverQuest közössége, ami figyelmen kívül hagyva az ázsiai szerepjátékokat, a legnagyobb tábornak számít. A programból, illetve addonjaiból két és fél millió darabot adtak el világszerte, illetve töltöttek le a játékosok a hivatalos oldalról. Van olyan időszak, amikor százezer gamer barangol az EQ kontinensein. Eddig tizenkétmillió karaktert hívtak életre a kalandozók, melyek közül hárommillió készült az elmúlt fél évben. A legidősebb játékos hetvennyolc esztendős, a legifjabb pedig mindössze kilenc. Végül egy igazi érdekesség: ha egymásra helyeznénk az eladott EverQuestek dobozait, egy 265 mérföld magas hegyet kapnánk, amely még az atmoszférából is kilógna. A fejlesztők gondokodtak arról, hogy a felhasználók a játékon belül is velük együtt ünnepelhessenek. A játékosok egy quest lefutása után, melyben végijárja a régi zónákat, egy tűzijátékot idéző pálcához jutnak. Ezenkivül különböző neves szörnyek popolnak minden everquesti napon (72 percenként), mellyel értékes tárgyakhoz juthatunk.