Frissült a Hitman: Contracts oldala

Vágólapra másolva!
Több, eddig nem látott elemmel bővítette az április végén megjelenő Hitman: Contracts oldalát az Eidos. A nagysikerű akciójáték harmadik részéből ezentúl megismerkedhetünk még egy helyszínnel, egy fegyverrel, valamint egy, eddig az árnyékban rejtőző karakterrel.
Vágólapra másolva!

Nehéz lenne megmondani, hogy melyik a közeljövő leginkább várt játéka, főleg azért, mert már tán Gandalf sem tudja, hogy melyik program pontosan mikor kerül elénk. A Hitman harmadik, Contracts alcímű epizódja esetén az ígéret április végére szól, és csak remélhetjük, hogy az Eidos és az IO Interactive nem ráz át bennünket. Az mindenesetre reményt keltő, hogy a program oldalán új elemek bukkantak fel, habár bizonyos rosszmájú vélemények szerint ezzel csak altatni akarják a játékosokat. Legyen akárhogy is, az tény, hogy az oldalra ellátogatva megtekinthetünk egy új helyszínt, a Rotterdam kikötőjében található Bike Bart, ahová rendes ember még véletlenül sem tér be, megszemlélhetünk egy új fegyvert, a WA 2000-es típusjelzésű távcsöves puskát, valamint egy figurát, Boris the Gunrunnert, akin talán majd ki is próbálhatjuk, hogy mit tud az új modell.