Taroltak a volt szovjet programozók

Vágólapra másolva!
Március 31-én Prágában rendezték meg az egyetemek és főiskolák 28. programozó bajnokságát (ACM International Collegiate Programming Contest), amely az orosz és FÁK-beli intézmények teljes sikerével zárult.
Vágólapra másolva!

A bajnokság első tizenkét helyezettje részesült díjazásban: négy arany-, négy ezüst-, és ugyanennyi bronzérmet osztottak ki a világ számos pontjáról érkező hallgatói csapatok közt, és - talán meglepő módon - az aranyérmesek közül három Oroszországból, illetve a volt Szovjetunió területéről érkezett. A legtöbb pontot a Szentpétervári Információtechnológiai, Mechanikai és Optikai Egyetem csapata érte el, a második helyen a Stockholmi Királyi Politechnikai Főiskola végzett. A másik két aranyérmet a Beloruszi Állami Egyetem (Minszk) és a Permi Állami Egyetem diákjaiból álló csapatoknak osztották ki - tudósított az Információs Társadalom és Trendkutató Központ (ITTK) Infinit hírlevele.

Az orosz csapat(ok) sikere azért is figyelemreméltó, mert a versenyben olyan világhírű intézmények is képviseltették magukat, mint pl. az ezüstérmet szerzett Kaliforniai Technológiai Egyetem vagy a - szintén ezüstöt elért - bostoni Massachusetts Technológiai Egyetem. Az ezüstérmesek közt egyébként még egy oroszországi felsőoktatási intézmény van, az Izsevszki Állami Technikai Egyetem. A bronzérmesek egyike a harvardi egyetem lett, de itt is található kelet-európai team: a varsói egyetem diákjainak programozói csapata.

Az IBM támogatásával rendezett vetélkedésen 75 ország 1411 egyetemének és főiskolájának 3150 csapata mérte össze az erejét. A diákoknak nyolc feladatot kellett megoldaniuk öt óra leforgása alatt. A pontozás a hibátlanul teljesített feladatok számának arányában történt, de figyelembe vették azt is, hogy mennyi idő alatt végeztek az egyes munkákkal.

ITTK Infinit