Lara Croft kihagyja az E3-at

Vágólapra másolva!
Az Eidos megerősítette azt a hírt, mely néhány napja kezdett keringeni a világhálón,  amely szerint nem kerül bemutatásra az idei Electronic Entertainment Expon a Tomb Raider sorozat hetedik, egyelőre még konkrét cím nélkül készülő epizódja.
Vágólapra másolva!

Forrás: digilander.libero.itVannak a játékiparnak olyan markáns figurái, melyek köré valóságos rajongókultusz épült fel. Ilyen figura Sonic, Mario, Luigi, de az őket övező rajongás eltörpül a Lara Croft-mánia mellett. Valóban, az aligha vitatható, hogy a számítógépes játékok történetében nem akad ismertebb jelenség a már a filmvászonra is betört kebelcsodánál. Lara olyan figura, aki miatt a legelszántabb rajongók még akár az óceánon is képesek átrepülni egy játékkiállításra. Sajnos azok a rajongók, akik érte akartak ellátogatni az E3-ra Los Angelesbe, hoppon maradnak, mivel az Eidos hivatalosan is kijelentette, hogy nem szerepel a bemutatandó Eidos játékok listáján a Tomb Raider széria hetedik része. Ennek az epizódnak a címét még homály fedi, de arról már olvashattunk tétova híreket, hogy a jövő év nyarára készül el a PC-s és a PlayStation 2-es változata.