Karrierlehetőség a Nascar Thunder 2005-ben

Vágólapra másolva!
Minden eddiginél összetettebb élményt kínál az Electronic Arts Nascar Thunder sorozatának 2005-ös epizódja. A programban nemcsak a gázpedál taposására kell ügyelnünk, hanem még rajongóink lelki világának gondjait is a vállunkra vehetjük.
Vágólapra másolva!

Ha egy fejlesztőgárda egy olyan autóversenyes játékot szeretne írni, mely egy konkrét sorozathoz kötődik, akkor eleve megköti a kezét, hisz nem lépheti túl a sorozat korlátjait. Ha például a Forma-1-et szemeli ki cégünk, nem teheti a programba, hogy a versenyzők mondjuk időnkét indulnak az Astra kupában, mert ez nem fedné a valóságot. Egyszerűbb a helyzet, ha egy szélesebb versenyosztály kerül górcső alá, mint amilyen mondjuk a NASCAR. Ezt a sorozatot sokan keverik össze a néhai Winston, mai nevén Nextel sorozattal, pedig rengeteg NASCAR bajnokság fut Amerika szerte.

Ezt használja ki az EA belső fejlesztőcsapatainak egyike, a Tiburon Games is, mely már javában dolgozik a NASCAR Thunder 2005-ös darabján. A program nem kifejezetten a versenyeket helyezi előtérbe, hanem a játékost egy NASCAR versenyző bőrébe bújtatva végigzavarja e versenyző pályafutásának rögös útján, és az út minden állomásán. Jó, természetesen ebben a játékban is találkozhatunk a Single Race, Practice és egyéb, arcade jellegű módokkal, de a lényeg akkor is a karrierlehetőségen van.

A slusszpoén az, hogy pályafutásunkat nem is NASCAR versenyzőként kezdjük! Nem, nem, először utcai versenyeken bizonyíthatjuk, hogy méltóak vagyunk egy kisebb NASCAR bajnokságra. Ne igyunk előre a medve bőrére, nem körömcipős titkárnőkkel vesszük fel a versenyt az utcákon, hanem nagyon is vagány utcai száguldókkal. Persze kellő kitartással eljuthatunk az oválpályák világába, majd a bajnokságokat sorra megnyerve a Nextel kupába is benevezhetünk.

Fontos szerepet kap a játékban a rajongókkal ápolt viszony. Ez egy teljesen új elem, mely talán még a szöveges, igen összetett sportmenedzseres játékokban sem bukkant fel. A programban megálmodott rajongók akkor kedvelnek meg egy versenyzőt, ha az sportszerűen viselkedik, és korlátjaihoz viszonyítva a végsőkig küzd. Ezzel szemben ha úgy vezetünk, mintha a Death Tracket vagy a MegaRace-t akarnánk megnyerni, akkor bizony a rajongók is más kedvencet választanak maguknak. Hogy a reputáció pontosan milyen szerepet tölt be a játékban, az nem teljesen tiszta, mindenesetre fontos eleme lesz karrierünk fejlődésének.

Megszokhatuk a NASCAR-os játékok esetén, hogy kedvünkre állítgathatjuk az alkatrészeket, átfesthetjük a gépet, de ezen felül nincs sok közünk hozzá versenyen kívül. A NASCAR Thunder 2005 ezzel a hagyománnyal is szakít, mivel ha kellően sok pénzt száguldottunk össze, akár saját versenyautóval is benevezhetünk egy bajnokságba. Ehhez az autóhoz nekünk kell alkatrészeket vásárolnunk, szponzorokat keresnünk hozzá, végső esetben pedig akár el is adhatjuk az öreg öszvért.

Új fizikai és grafikus motort is kap az új NASCAR Thunder játék. A fizikai motornak köszönhetően a gépek viselkedése igencsak hasonlítani fog valódi társaikéhoz, ami azt vetíti előre, hogy a NASCAR Thunder 2005 nem kifejezetten a kezdőknek készül. Mivel egy EA programról van szó, a grafikára aligha lehet panasz, habár a sorozat korábbi epizódjaihoz képes nehéz lesz sok újítással előrukkolni.

Összesen harminckilenc pálya fért bele a programba, melyek közt helyet kaptak a korábban említett utcai versenyhelyszínek is, de nem maradtak ki a Nextel kupából megismert arénák sem. Lépett egyet előre a többjátékos mód is, mivel ezúttal már akár négy játékos is versenyezhet online. Nem változtak az autók irányításának alapbeállításai, vagyis a sorozat korábbi megjelenései rajongóinak nem kell újra megtanulniuk az irányító billentyűket.

Alighanem a NASCAR Thunder 2005 fogja végleg eldönteni a "NASCAR-háborút" a Papyron és az EA között az utóbbi javára. Az ötlet, hogy nem csak egy kitalált versenyosztályt kombinálunk az utcai száguldásokkal, az autó folyamatos fejlesztésének lehetőségével, megfűszerezve a rajongókkal ápolt kapcsolattal annyira újszerű, hogy a játék még akkor is számíthatnak a sikerre, ha a győzelemhez vezető utat nem kövezték volna ki arannyal a korábbi részek.