Kalandjátékok az E3-mon

Vágólapra másolva!
Négy előre beharangozott programmal, valamint egy meglepetésnek szánt játékkal várja a látogatókat a torontói Adventure Company a közelgő E3 kiállításon. A három program, mely bemutatkozásáról tudunk, az Aura: Fate of the Ages, a Dark Fall: Lights Out, az Atlantis Evolution, valamint a Missing.
Vágólapra másolva!
The Adventure Companyhttp://www.adventurecompanygames.com/tac/

Úgy tűnik, hogy szerencsére végképp kimászott koporsójából a kalandjáték műfaj, mivel egyre több és több adventure programmal futhat össze manapság a játékos. Az igaz, hogy ezen alkotások zöme még nem éri el a nagy klasszikusok színvonalát, de ne feledjük el, hogy akkoriban még nem hengereltek a háromdimenziós akcióprogramok. Az egyik kiadó, mely élen járt és jár a kaland kategória felébresztésében, nem más, mint a Torontóban székelő Adventure Company. A cég természetesen képviselteti magát az egyre közelebb kerülő Electronic Entertainment Expon is, melyen az Aura: Fate of the Ages, a Dark Fall: Lights Out, az Atlantis Evolution, és a Missing című játékaikat mutatják be. Emellett a négy játék mellett egy ötödik program is várja majd a látogatókat, melynek azonban meglepetésnek szán az Adventure Company.