Trailert tölthetünk le a Kulthoz

Vágólapra másolva!
Megjelent az első hivatalos trailer a szlovák 3D People szerepjátékához, a Kult: Heretic Kingdomshez. A trailerben bepillantást nyerhetünk, hogy a nyáron megjelenő programban miként próbálja meg a játékos által megszemélyesített inkvizítor-hölgy elpusztítani a vallások még megmaradt követőit.
Vágólapra másolva!

Az inkvizíció, mint azt tudjuk a történelemből, az eretnekek, az általuk helyesnek vélt vallás ellenségeivel vették fel a harcot, minek fényében igen furcsának tűnik a szlovák 3D People szerepjátékának, a Kult: Heretic Kingdomsnek története. A játékban ugyanis az inkvizíció pont az ellenkezőjét teszi: azokat üldözi, akik még követik a halottnak hitt istent. A játékos által megszemélyesített főszereplő ezúttal is egy hölgy, aki azonban nem egy rebellis kalandor, hanem az inkvizítorok elhivatott harcosa. Harca közben két erős csoport, egy varázslókat tömörítő szervezet, és egy, az istent feltámasztani kívánó szekta közötti összeesküvésbe keveredik. Hogy miként próbálja felszámolni hősnőnk a rebelliseket, és egyáltalán, hogy miként fest a program arról pontosabb képet kaphatunk, ha letöltjük azt a trailert, mely nemrég került fel a fejlesztők oldalára. A program végeleges változatával Európában a tervek szerint nyáron találkozhatunk.