Szkennelni is tud az újfajta képernyő

Vágólapra másolva!
A Toshiba amerikai részlege hordozható számítógépekhez szánt újfajta kijelzőket mutat be a héten. Az egyik új megjelenítő érdekessége, hogy beépített szenzorainak köszönhetően képek beolvasására is használható.
Vágólapra másolva!

A gyártó egy megjelenítőkkel foglalkozó amerikai kiállításon fogja bemutatni a hét folyamán vadonatúj képernyőit, amelyeket kifejezetten noteszgépekben és mobiltelefonokban való alkalmazásra szán. A rendezvényen fog elsőként bemutatkozni a Toshiba 3,5 collos képátlójú speciális laposkijelzőinek két prototípusa: az újfajta megjelenítők érdekessége, hogy integrált szenzoraik segítségével teljes felületükön képesek információ - például vonalkódok, szövegek, képek vagy akár ujjlenyomatok - beolvasására is.

A Toshiba ezenkívül bemutat még többek között egy szélesvásznú LCD-t, illetve egy extra nagy képfelbontású, 5,6 collos átlójú megjelenítőt, amelyet kifejezetten mini-PC-kben történő alkalmazásra szán.