Támadások a 321 Studios ellen

Vágólapra másolva!
Lassan tevékenysége beszüntetésére kényszerül Robert Moore vállalata, a 321 Studios. A cég arról várt híressé, hogy olyan szoftvereket kezdett terjeszteni az Államokban, melyek lehetővé teszik a számítógépes játékokat, valamint a filmeket tartalmazó DVD-k másolását.
Vágólapra másolva!

Elég komoly bajba került Robert Moore, valamint az elmúlt hónapokban igen virágzóan működő cége, a 321 Studios. Moore azt ötlötte ki, hogy olyan programokat terjeszt legálisan Észak-Amerikában, majd más régiókban is, melyek segítségével a felhasználók másolatokat tudnak készíteni a játékokat vagy éppen filmeket tartalmazó DVD-kről. Ezt persze nem hagyta annyiban sem a filmipar, sem a számítógépes és videojátékora épülő ágazat, így több hatalmas kiadó is pert indítványozott a 321 ellen. Az alapvető vád, hogy a 321 Studios megszegi a még 1998-ban kiadott Digital Millenium Copyright Act elnevezésű törvényt. Moore azzal védekezik, hogy cége nem mellékelt a szoftverekhez semmilyen konkrét kalózkodás elősegítő anyagot, de ez a deffenzíva elég gyenge lábakon áll, amit mi sem mutat jobban, hogy New Yorkban és Kaliforniában jogerős rendelet akadályozza már most a 321 termékeinek forgalmazását.