Harry Potter és az azkabani fogoly PC-n is

Vágólapra másolva!
Mint a korábbi Harry Potter-filmekből, az Azkabani fogolyból is készült konzolos, valamint PC-s játék. Az utóbbi lényegesen eltér "tv-s" testvéreitől, és kellően összetett, de nem túl bonyolult szórakozást nyújt a Harry Potterért rajongó gyerekeknek és ifjaknak.
Vágólapra másolva!

A játék háttértörténete természetesen megegyezik a filmben bemutatott sztorival: Harry és barátai immár három esztendeje ülnek a padban a Hogwarts varázslótanodában, mikor egy szörnyű esemény következik be: megszökik a varázslók számára fenntartott börtönből a Sirius Black, aki elárulta Harry szüleit, minek következtében a felmenők Lord Voldemort kezébe kerültek, és életük megpecsételődött. Black nem akar félmunkát végezni, és Harry nyomába ered, hogy szülei után küldje őket. A történet apróbb részletei, melyet a regény olvasói már ismernek, fokozatosan tárul fel előttünk, amint haladunk előre a játékban.

A program irányítása végtelenül egyszerű: Harry kalandjai közben az akció-szerepjátékokra emlékeztető dungeonökben bóklászik, és a mozgáson, ugráláson és varázslatok sütögetésén kívül nincs is más feladata. Hasonló cipőben jár a feladatok nehézségét illetően a játékos is, hisz elegendő a mozgásért felelős négy billentyűt nyomkodnia, valamint a jobb egérgombbal ugrania, míg a ballal a már emlegetett varázslatokat előkapni tarsolyából. Ez utóbbi, mármint a varázslás gyakorlatilag automatikus: miután rámutattunk pálcánkkal egy célpontra, attól függően, hogy az tárgy, barát, vagy ellenség, a mesterséges intelligencia eldönti, hogy milyen mágiára van szükség. Kétségtelen, hogy nem egy kifinomult szerepjátékosoknak való megoldás, de azért ez a program elsősorban kisebb gyermekeknek készült.

Az egyes pályákon az ellenfelek, majd a fő szörnyeteg megnevelése mellett különféle fejtörők megoldása is a vállunkat nyomja, habár ez a teher sem görbíti meg a hátunkat. A feladatokat valamelyik főszereplővel, vagyis Harryvel, Ronnal, illetve Hermione-nal biztosan sikeresen oldjuk meg, csak azt kell kitalálnunk, hogy ki lehet a nyerő az adott szituációban. Mivel mindhármuk igen eltérő mágiákat rejteget a köpenye alatt, nem lesz nehéz a választás: Harry megfagyasztja az áthatolhatatlan vízfelületeket, Ron kinetikus képességeivel tárgyakat tologat a távolból, a máguslány pedig kreatúrákat kényszerít akarata alá, hogy azok végezzék el helyette a piszkos munkát - mit ne mondjak, tipikus női megoldás...

Az adott pálya feladatinak teljesítése mellett bekerültek a programba amolyan globális küldetések is, melyeket teljesítése nem feltétlen szükséges, de egyfelől szórakoztató, másfelől megnöveli a nem túl hosszú játékidőt. Igaz, a program meglehetősen akcióközpontú, így nem biztos hogy lesz időnk, vagy egyáltalán kedvünk ezekkel a lehetőségekkel foglalkozni, de azért érdemes megemlíteni őket. Egyfelől összegyűjthetünk egy paklit, melynek nyolcvan lapján híres varázslókról, és szörnyetegekről olvashatunk érdekességeket. A kártyák mellett jelszavakra is vadászhatunk, amiket felhasználva a Hogwarth olyan helyeire is eljuthatunk, melyek a csak az akciókra koncentráló játékosok elől rejtve maradnak.

Nem maradtak ki azok a minijátékok sem, melyek lassan elengedhetetlen tartozékaivá válnak mind a kalandjátékoknak, mint a platformos kategóriát erősítő munkáknak. Sajnos a választék nem nagy, de a sok ugrálás, varázsolgatás, és fejvesztett rohanás közben igen felüdítő lehet egy sreg pixivel összemérni az erőnket, vagy felpattanni egy hippogriff hátára. Az irányítás a minijátékok esetén sem válik bonyolultabbá, mint a "rendes" program esetében.

A program grafikája igazán elsőrangú, ami nem is meglepő, hiszen az Unreal motorja hajtja varázslónkat és környezetét. A karakterek kissé rajzfilmszerűek, de ez nem is baj egy gyerekeknek készült program esetén. A környezet ezzel szemben nagyon impresszív, és akár egy shooterben is megállná a helyét, a varázslatok effektusai pedig megmutatják, hogy még mindig nem szabad leírni azt a CryEngine óta lesajnált Unreal technológiát.

A hanganyag megegyezik a filmben hallottal, ami önmagáért beszél. A szereplők a hősöket a filmben alakító színészek hangján szólalnak meg, de nemcsak beszélnek, hanem még a varázslatokat is kántálják. A fejlesztőknek még olyan effektusokat is sikerült előcsalogatni a gépből, melyek a filmből kimaradtak, így már ezért is érdemes kipróbálniuk a játékot a Harry Potter rajongóknak.

Sokan panaszkodnak amiatt, hogy mind a Harry Potter-filmekből, mind A Gyűrűk Urá-ból készülő "hivatalos" játékok túl egyszerűek, és csak néhány óráig nyújtanak szórakozást az eléjük ülő felhasználónak. Ebben lehet valami, de ne feledjük, hogy ezek a játékok nem elsősorban a gamereknek, hanem a filmekért és a regényekért rajongó nézőknek, olvasóknak készülnek, ők pedig nem biztos, hogy bele akarnak merülni egy több hónapos RPG-be vagy stratégiába.

Rendszerkövetelmény:

RAM256 Mbyte RAM
HDD850 MB
VGA32 MB VRAM