Szeptemberben ismét Vietnamba látogatunk

Vágólapra másolva!
Idén szeptemberben szeretné piacra dobni az Oxygen Interactive a Vietnam: The Tet Offensive című játék PC-s, valamint PlayStation 2-es változatát. A program a háború egyik legvéresebb, a címben is szereplő, tizenhárom napos hadműveletét mutatja be az amerikaiak szemszögéből.
Vágólapra másolva!

A Medal of Honor: Allied Assault megjelenése után úgy kezdtek kinőni a földből a második világháború játékok, mint gomba eső után. Úgy tűnik, a fejlesztők kicsit ráuntak a korszakra, és a történelem számegyenesén előbbre lépkedve elérkeztek a vietnámi háborúig, mely egyre több programban köszön vissza. A sort szeptemberben folytatja az Atomic Planet Entertainment által írt Vietnam: The Tet Offensive, mely a háború legvéresebb csatáinak egyikét, a Tet offenzívát vetíti a játékosok elé. A főszereplő ezúttal egy, a Különleges Erőknél szolgáló fiatal katona, akit azért küldenek a kambodzsai határ közelébe, hogy találkozzon egy CIA-ügynökkel. A baj csak az, hogy a vietnami katonák előbb érnek oda, és foglyul ejtik az ügynököt. A feladat természetesen honfitársunk kiszabadítása, melyet egy csöppet megnehezít, hogy közben megindul a hadművelet. A számos korhű fegyvert és járművet felvonultató játék különlegessége, hogy minden akció, így még a gyaloglás is fárasztja karakterünket, így időről időre kénytelen rövid pihenőt tartani.