Aranylemezen a Raging Tiger folytatása

Vágólapra másolva!
Elkészült Curt D. Pangracs és Patrick Proctor a koreai háborút bemutató Raging Tiger: The Second Korean Warral. A program méltó a ProSIM által korábban kiadott játékokhoz, és a kifejezetten a szélsőségesen realisztikus háborús szimulációkat kedvelő játékosoknak okozhat örömet.
Vágólapra másolva!

Augusztusban kereshetjük az üzletekben a Shrapnel szárnyai alá tartozó ProSIM soron következő, a hagyományoknak megfelelően rendkívül részletes katonai stratégiai programját, a Raging Tiger: The Second Korean Wart. A játék, mely elsőként a 2004-es Shrapnel Games Originsen mutatkozott be az érdeklődőknek, a szintén a ProSIM-nek köszönhető Armored Task Force alapjaira épült. Hogy a lehető legteljesebb mértékben élvezhessük a koreai konfliktus feldolgozását, a fejlesztők nem sajnálták az időt, pénzt és energiát, hogy mind a konfliktusban résztvevő egységeket, mind Korea térképét a lehető legaprólékosabb részletességgel jelenítsék meg a programban. A küldetések elején egy böngészőalapú felületen kapunk részletes ismertetést az adott feladatról, a missziók különlegessége pedig az, hogy a játékos által irányított unitok mellett szövetséges, de a mesterséges intelligencia vezérelte haderővel is találkozunk a harcmezőn.