Októberben jelenik meg a WWII Fighter Pilot

Vágólapra másolva!
Egy újabb olyan programon dolgozik az Észak-Karolinában székelő Merscom gárdája, mely a második világháború eseményeit világítja meg. Az egyszerűen csak WWII Fighter Pilot című program egy repülőgépes szimulátor, és a Csendes-óceán régiójának egeibe repíti a játékost.
Vágólapra másolva!
A hivatalos honlaphttp://www.wwiifighterpilot.com/

Nem unták még meg a fejlesztők a második világháborús programok gyártását, ami nem is csoda, mivel rendre sikeresnek bizonyulnak ezek a játékok. Eleinte a különféle first person shooterek uralták a piacot, majd jöttek a stratégiák, míg októberben a repülőgépes szimulátor műfaj gazdagodik egy második világháborús alkotással. A szóban forgó játék a World War II Fighter Pilot címet viseli, és egy nem túl ismert amerikai csapat, a Merscom szakembereit dicséri. Az arcade stílusú játékban nem az európai hadszíntér felett repülhetünk gépeinkkel, hanem a csendes-óceáni térségben próbálhatjuk megakadályozni a japán dominancia kiépítését. Akik részletesebben is kíváncsiak a WWII Fighter Pilotra, látogassanak el a játék hivatalos oldalára, ahol a program bemutatása mellett képeket is megtekinthetnek.