Kétmillióan a BioWare-közösségben

Vágólapra másolva!
Igazi mérföldkőhöz érkezett a BioWare Community: a napokban lépte át a közösség létszáma a kétmillió tagot!
Vágólapra másolva!

Egy bölcs vezetőséggel megáldott kiadó, vagy fejlesztő mindig fordít energiát a játékok írása és megjelentetése mellett annak a közösségnek a "menedzselésére" is, mely egy játékuk, vagy maga a cég köré szerveződik. A BioWare mindig híres volt arról, hogy fáradtságot nem kímélve terelgeti a BioWare Community útját, melynek meg is lett az eredménye: a közösséghez nemrég csatlakozott a kétmilliomodik játékos!

Ezt a hatalmas eredményt muszáj megünnepelni, gondolták a BioWare bőrfoteljeiben üldögélő urak, és egy olyan sorsolást szerveztek, melyre bárki benevezhet a cég honlapjára feltett űrlapon keresztül függetlenül attól, hogy tagja-e egyáltalán a közösségnek, vagy sem. A nevezést azért is érdemes megejteni, mert olyan értékes ajándékok várnak gazdára, mint Alienware Area 51 PC-k, Xboxok, Nvidia grafikus kártyák, és mindezeket elhomályosítva Csillagok háborúja-fénykardot idéző papírvágó kések!