Romero, McGee és a Holtak városa

Vágólapra másolva!
George Romero teremtette meg az alapjait filmjeivel azoknak a játékoknak, melyekben a játékos feltámadott holtak ellen veszi fel a küzdelmet.
Vágólapra másolva!

Ezeknek a játékoknak a palettáját színesíti majd az American McGee és az Asylum Entertainment közös munkája, a City of Dead is valamikor a jövő év elején. Zombikkal már annyi számítógépes játékban találkozhattunk, mint égen a csillag.

Talán a legismertebb ezek közül a Resident Evil, melyből film is készült, és ha már a mozinál tartunk, talán a nemrég feldolgozott Holtak napja inspirálta a játékipar egyik fenegyerekét, American McGee-t, hogy az Asylum Entertainmenttel karöltve belefogjon egy újabb zombis játék, a City of Dead megírásába. McGee ígérete szerint a játék bővelkedni fog vérben, mely ígéretben hihetünk is, hisz American barátunk részt vett több paradicsomszószos játék, például a Doom II és a Quake fejlesztésében is. A program várhatóan a következő év első hónapjaiban kerül ki az Asylum fejlesztőinek kezei közül, részletesebb információkat pedig American McGee honlapjának vonatkozó szekciójában találhatunk.